Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány

COVID 19 és a mentális betegségek – Füst van bőven, de a lángokat sehol sem találjuk

A napokban futótűzként kezdtek terjedni a hírek egy friss tanulmányról, mely szerint a koronavírus túlélőinél mentális rendellenességek alakulnak ki.

Életmód

A koronavírus miatt tovább nőtt a kiszolgáltatottság a pszichiátrián

Eddig sem volt túl rózsás a helyzete azoknak, akik kényszerrel kerültek a pszichiátriára: a törvény által biztosított jogi garanciák inkább csak papíron léteztek.

Életmód

CCHR: Kijutni a pszichiátria csapdájából

Működik egy olyan civil szervezet Magyarországon, amely kifejezetten a pszichiátriai kezeltek jogvédelmével foglalkozik.

Életmód

CCHR: Pszichiátriai horrorsztorik kerültek napvilágra

Túlgyógyszerezés, kényszerítés, testi vagy lelki károsodás: úgy tűnik, ezek rendszeres velejárói napjaink pszichiátriai kezeléseinek itt, Magyarországon is.

Egyéb

CCHR - Mi fenyegeti a jövőnket jelentő nemzedéket az iskolában?

Szeptembertől 1 millió 200 ezer általános és középiskolás diák kezdte meg az új tanévet Magyarországon – százezren először mentek iskolába.

Egyéb

A pszichiátria süllyesztőjében -- Mi várhat az idősekre a pszichiátrián?

Az idős hölgyet rosszullét miatt vitték kórházba, ahonnan rövid úton pszichiátriára került.

Egyéb

Évekkel ezelőtt kezdődtek a bajok a Merényi pszichiátriáján

Az alapvető jogok biztosa néhány hete tette közzé lesújtó jelentését a Merényi Gusztáv Kórház zárt pszichiátriai osztályán talált döbbenetes állapotokról.

Egyéb

CCHR - Robin Williams halálára

A Nagy Nevettető egy éve követett el öngyilkosságot – a boncolás eredménye szerint sem alkoholt, sem kábítószert nem fogyasztott.

Egyéb

Michael Jackson haláltánca – mit üzen a popkirály tragédiája?

A popkirály legendás életútjának hóbortjai --„Jacko” legjei – egy maratoni koncertsorozatban tetőztek volna 2009--2010-ben, amelyre azonban már nem került sor.

Egyéb

Judy Garland halála – hogyan teszi tönkre a művészt a gyógyszerfüggőség?

Judy Garland 17 évesen már hetedik filmjét, az Óz, a csodák csodáját forgatja; 27 éves, amikor a korán befutott filmcsillag összeroppan a hollywoodi filmipar nyomása alatt.

Egyéb

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

03/02 Jelentősen nőtt a kibertámadások száma

Friss címkék

Groupama KGFB Groupama KGFB visszatérítés COVID 19 COVID-19 mentális egészség mentális rendellenesség koronavírus pszichiátriai diagnózis Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány CCHR WWF ÖkoPanda Viber környezettudatosság WWF Magyarország civil szervezet zöld helyreállítás Rakuten Viber kiberbűnöző vírusirtó adathalász-kísérlet Coinminer kriptovaluta bányászat G DATA vírusvédelem Vivre Vivre Black Friday Vivre Black Friday 2020 .Vivre 2020 online lakberendezés lakberendezési és dekorációs webáruház pszichiáter G Data androidos kártevő kártékony androidos alkalmazás kártékony Android app Android malware Android dropper G DATA Mobil Malware Mobil Malware G DATA Mobil Malware jelentés OTP Nyugdíjpénztár időskor öngondoskodás kutatás WWF Az új norma nyilatkozata David Attenborough WWF kampány természetkárosítás pszichiátria emberi jogok kényszerbeszállítás kényszerkezelés WWF Élő Bolygó Jelentés Élő Bolygó Jelentés 2020 pszichiátriai betegek jogi védelme Hídvégi Klára bírói szemle jogsértés Oakley Bob Marley One Love #TeamOakley fakivágás illegális tarvágás Tiszaug árvízi védekezés Natura2000 terület Tiszaug 1/C4 erdőrészlet adó-visszatérítés NAV e-SZJA adóbevallás Sonos Arc Sonos Arc soundbar Sonos soundbar Vivre lakberendezési és dekorációs áruház lakberendezési és dekorációs áruház nyugdíjpénztár nyugdíjpénztári befektetés tagdíj Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségnek

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com