A TargetEx Kft. új K+F projektet indított RNáz inhibitorok fejlesztése molekuláris biológiai és diagnosztikai célokra

A TargetEx Kft. bejelentette, hogy a „Mikro- és Kisvállalkozások Innovációs Tevékenységének Támogatása” című pályázati program keretében elnyert támogatással új kutatás-fejlesztési projektet indít "Piackész, innovatív RNáz inhibitorok fejlesztése mol

„A pályázati munka keretében RNS bontó enzimek (RNázok) gátlására alkalmas fehérje (RNáz inhibitor) előállítását tervezzük.” – mondta Dr. Cseh Sándor, a magyar biotechnológiai kisvállalat ügyvezetője. „Erre a piaci igényt az alapozza meg, hogy a molekuláris biológiában illetve diagnosztikában nagy mennyiségben használt kereskedelmi reagens készletek (kit-ek) egyik összetevője az RNáz inhibitor. Használata lehetővé teszi, hogy az RNS tartalmú minták analízise során végrehajtott reakciókban (pl. RT-PCR) az RNS-t ne bontsák le az RNázok, így ne kapjunk téves eredményt. Ezeket az eljárásokat széles körben alkalmazzák tudományos kutatásban és humán diagnosztikában is.” – tette hozzá.

„A feladat innovatív megoldásához olyan fehérjét akarunk előállítani, amely speciális aminosavcserék miatt stabilabb a piacon levő termékeknél. Emellett olyan pufferrendszer kidolgozását is tervezzük, ami a termék stabilitásának további növelését teszi lehetővé. Ezek eredményeképp a kompetitor RNáz inhibitorokkal versenyképes, akár azoknál jobb terméket várunk.” – magyarázta Dr. Lőrincz Zsolt, a TargetEx tudományos igazgatója. „A megtervezett fehérje termelését különböző gazdasejtekben (bakteriális, élesztő, rovarsejt) fogjuk tesztelni.  Kiválasztjuk a legjobban működőt, és azt használva kidolgozzuk a piacra vitelhez megfelelő léptékű fehérjetermelést és tisztítást. Meghatározzuk azokat a puffer komponenseket és adalékokat, amelyek a terméknek a legnagyobb stabilitást biztosítják.” – tette hozzá.

„Fontos feladat lesz a termék integrálása minőségbiztosítási rendszerünkbe. Ehhez kidolgozzuk az inhibitor termelésének, tisztításának és analitikájának jól dokumentált leírását (SOP-k). Végül egy auditot hajtunk végre, hogy az előállított fehérje bekerüljön az ISO minősített termékeink közé. A teljes fejlesztéstől azt várjuk, hogy egy innovatív, piacra vihető, ISO auditált terméket állítsunk elő. Ezzel egy jelentős piaci szegmenst tudunk megcélozni. Az innen származó bevétel lehetővé fogja tenni a projekt további működtetését.” – tette hozzá Dr. Dormán György, a TargetEx gyógyszerkémiai vezetője.

„A pályázati támogatás nélkül projektünk nem valósulhatna meg. A projektben felmerülő költségek ~67%-át a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap forrásából finanszírozza a Magyar Kormány. Büszkék vagyunk, hogy projektünk támogatást nyert el (szerződésszám: 2018-1.1.1-MKI-2018-00106).” – egészítette ki Dr. Cseh Sándor.

 

A TargetEx Kft. (www.targetex.com) 2002-ben alakult, 100%-os magyar tulajdonban levő, független, biotechnológiai kisvállalkozás. Szolgáltatásait és termékeit a gyógyszerkutatás és fejlesztés korai, preklinikai fázisában szükséges biológiai tevékenységek piaci szegmensén kínálja mind Európában, mind pedig az Egyesült Államokban. A TargetEx Kft. szolgáltatások nyújtása mellett nemzetközi és magyar tudományos kutatás-fejlesztési együttműködésekben is részt vesz. A társaság versenyelőnyét a képzett kutatógárda, és az általuk végzett munka elismert szakmai színvonala jelenti.

 

Közzététel dátuma: 2019 február 20, szerda
Publikálásért felelős: rongo.hu
Címkék: TargetEx Kft., RNS bontó enzim, RNáz inhibitor, molekuláris biológia, molekuláris diagnosztika

További sajtóközlemények: rongo.hu

Amit a duális képzésről tudni érdemes

Megfejtettük a duális képzés mítoszát - Avagy kérdések, amelyeket eddig nem mertél feltenni

Marketing

TANKCSAPDA – LILIPUT HOLLYWOOD

Megjelent A kendőzetlen igazság és jön a T30 Körszínpad Aréna Turné

Kultúra

Máriapócsra tér vissza a Hankook Racer Cup RX mezőnye

Izgalmas összecsapásokkal kecsegtet a Pünkösdi Rallycross hétvége, ahol már gazdára találhat a bajnoki cím is!

Életmód

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

10/28 Folyik a verseny Magyarország legjobb játéka címéért
10/21 Hogyan zöldülhetnek az ásványvizes cégek?
11/13 Megvannak Magyarország legjobb játékai!

Friss címkék

Varga Aranymetszés Bor Pannon Növényolajgyártó Kft Glencore Agriculture Hungary Kft. iskolakezdés óvodakezdés Foktő Uszód babilonkiado logico fejlesztés vargapincészet vargabor csabagyöngye szüret duális képzés felsőoktatás At Work Kft. Vienna Test System Motiment Kft. Expertment irodai munkafolyamat Varga Pincészet Egri Bortermelő díj Tankcsapda T30 Körszínpad Aréna Turné Tankcsapda A kendőzetlen igazság A kendőzetlen igazság TANKCSAPDA - Liliput Hollywood Pünkösdi Rallycross hétvége Hankook Racer Cup RX Máriapócs HRC 2019 globális felmelegedés korall WWF Magyarország óceánok világnapja Szállítmányozás napja Szállítmányozás napja 2019 zsámbéki driving camp Driving Camp Orbico Hungary Kft. LNG tartály Shell LNG kút cseppfolyósított földgáz szakmai konferencia OTP Egészségpénztár támogatás táppénz kiegészítés álláskeresési támogatás . jelzáloghitel támogatás gluténmentes élelmiszerek Feszt!Eger Feszt!Eger 2019 Eger Bolyki-völgy Varga Pincészet Kft Varga Bor Monde Selection Hankook Racer Cup Slovakiaring HRC Rallycross ELTE Gács András-díj Gács András-díj 2019 Elekes Márton Elekes Márton Gács András-díj matematikus egyetemi matematikaoktatás matematikaoktatás KÜRT Zrt. Fajbook.hu Fotózás Máté Bence Zölt üzenetek varga pincészet varga bor Magyarvíz Kft Év terméke díj

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com