A hazai autómegosztó startup 2018 végére Budapest mellett a legnagyobb német reptereken is elérhető lesz

A régió vezető reptéri közösségi autómegosztója, a BeeRides újabb óriási forgalmú repülőtereken, Berlinben és Frankfurtban nyitotta meg carsharing pontjait, 2018 végéig pedig Münchenben is elérhető lesz szolgáltatásuk.

A németországi terjeszkedést a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is segíti. A hazai központú BeeRides észak- és nyugat-európai terjeszkedési céljainak elérésében kiemelt szerepet játszik, hogy közel 200 cég közül, egyedüli magyarként beválasztották őket a nemzetközi ScaleUp Hub mentorprogramba.

A BeeRides magyar fejlesztésű, egyedi autómegosztási modelljét a sikeresen működő düsseldorfi és dortmundi lokáció mellett Európa egyik legforgalmasabb repülőterén, Frankfurtban és a német fővárosban Berlinben is elérhetővé tette. A cég ezen felül nyitásra készül Münchenben is, így a három legforgalmasabb német repülőtéren jelen lesz, és a budapesti desztinációval együtt összesen 160 millió, repülővel utazó autótulajdonos vagy bérlő érheti el ezt az akár garantált havi összeget kínáló, automatizált carsharing megoldást vagy juthat az általánoshoz képest akár féláron bérelt autóhoz. Azon utasok pedig, akik az egyik BeeRides lokáción parkolnak, bármelyik másikon kedvezményesen bérelhetnek autót.

„A világ bármely tájára is menjünk, a szerződéskötést követően a magyar fejlesztésű okos kulcsszekrény telepítése és a bevezető tréning mindössze fél napot vesz igénybe, hiszen a know-how-nk titka, hogy nincs szükség új munkatársakra vagy eszközökre a helyi partnerünknél. Az előkészítés, ami egy hagyományos autókölcsönző esetében közel két évig is eltarthat, nálunk általában 1-5 hónapot vesz igénybe. A beruházási költségünk a legutóbbi német repülőtereken töredéke volt a hagyományos autókölcsönzők költségének, ami akár a fél millió eurót is meghaladhatja. Szervezetünk működési előnye, hogy operációinkat képesek vagyunk a budapesti központból irányítani, mert Németországban egy helyi partnerhálózattal dolgozunk együtt” – mondta a lokáció-nyitásokról Kálcsics Gergő, a BeeRides társügyvezetője.

A céget a terjeszkedésben segíti többek közt a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is – Szegner Balázs főkonzul a következőket mondta: „A BeeRides innovatív carsharing megoldását 2015-ben, a startup megalakulásának évében ismertem meg, egyúttal felajánlottam segítségemet a németországi terjeszkedéshez. Nagy örömömre szolgál egy olyan vállalkozásnak segíteni a nemzetközi piacra lépésben, amely az általunk nyújtott lehetőségekkel aktívan és eredményesen él. Német partnereink is felismerik, elismerik szolgáltatásuk újító jellegét. Együttműködésünk kezdete óta a piaci igények szerint fejlesztették tovább szolgáltatásukat és újabb piacokon jelentek meg. Büszke vagyok arra, hogy részben főkonzulátusunk segítségével folytatják külpiaci terjeszkedésüket.”

Carsharing szokások, érdekességek a két ország összehasonlításában

BeeRides lokációk

Autók száma

Autóbérlési átlag

Jellemző/kedvenc

Autópark

Top igények

Külföldre általában viszik-e

(ezer db)

(nap)

bérelt autótípusok

(évjárat, átlag)

(felszereltség)

a bérelt autót?

Magyarország

3 471

7,1

Hyundai i20, Suzuki Swift, Renault Mégane, Opel Corsa

2012

automata váltó

a déli szomszédos országokba

Németország

45 000

3,6

Ford Fiesta, Hyundai i20,

2013

teljes körű biztosítás 

Hollandiába

Opel Astra, Opel Corsa

(BeeRides saját adatok, 2018)

 

Terjeszkedési stratégiájában a BeeRides egész Európára kiterjedő, több mint 2 700 fő megkérdezésével elvégzett kutatás és elemzések alapján izgalmasnak és ígéretesnek tartja az észak- és nyugat-európai országokat. A bővülés egyik jelentős mérföldköve, hogy a társaságot meghívták az innogy Innovation Hub és a Wayra UK által szponzorált ScaleUp Hub nemzetközi mentorprogramba, a több száz jelentkezőből kiválasztott tizenkét (pl. angol, német, izraeli) startup közé, egyedüli magyarként. A november elején indult brit program célja, hogy – a szakemberek mentorálása, kapcsolati hálója, közös alkotó-platformja révén – e cégek alapötletét, üzleti modelljét piacképessebbé fejlesszék, és felkészítsék őket további befektetésekre. A bekerülés oka, hogy üzleti potenciált látnak a BeeRides saját fejlesztésű, hatékony és felhasználóbarát autómegosztó megoldásában – a jövő energiapiaca szempontjából is.

###

A BeeRides 2015 óta az automatizált repülőtéri közösségi autómegosztó szolgáltatások magyarországi piacvezetője, a közép-európai régió vezető repülőtéri közösségi autómegosztója. Az Allianz biztosítótársasággal kötött megállapodás alapján a parkolás idejére az autókra teljes körű casco biztosítást nyújt. Ezen felül professzionális közúti segélyszolgálatot biztosít, és a járművekbe a minőségi szolgáltatás fenntartása érdekében egy vezetési stílust és a jármű pozícióját nyomon követő (telemetriás) eszközt szerel. A parkolók éjjel-nappali szolgáltatást nyújtanak, ahol a kulcsfelvétel és -leadás átlagban 1 percet vesz igénybe, a BeeRides egyedi, expressz folyamatának köszönhetően. Az utóbbi években jelentősen megnőtt az idelátogató turisták száma, ami ideális üzleti környezet volt az innovatív, magyar szakemberekből álló BeeRides számára. Ezért először a Liszt Ferenc Repülőtéren (ahol a teljes budapesti autóbérlés 90%-a zajlik) építette ki mintaoperációját, majd tavaly nyáron Dortmundban nyitotta meg első németországi bázisát, amit idén tavasszal a düsseldorfi, majd nem sokkal később a berlini és a frankfurti követett. A közeljövőben pedig várhatóan Németország második legnagyobb utasforgalmával rendelkező Müncheni repülőtéren nyit új lokációt az ambiciózus csapat. A cégcsoport árbevétele az eredményes szolgáltatás-bevezetést követően 2018-ban várhatóan háromszorozódni fog az elmúlt évhez képest. A hazai sikeres startup alapítói (és menedzsmentje) magyar személyek; a magánemberek mellett befektetői között van az iEurope Capital, a BW Invest, a Conor Seed Capital Fund és 2018-tól az innogy Innovation Hub – ezen befektető cégek eddig több mint 1,4 millió euró tőkét vontak be a cégbe. A tanácsadók között jelen van Haraszti Géza, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének elnöke is.

 

További információ: BeeRides Kft. (www.beerides.com/hu); Kálcsics Gergő, társügyvezető, +36-30/340-3384; gergo@beerides.com

Sajtókapcsolat: B&D ComMedia (www.commedia.hu); Béres Anikó, ügyvezető igazgató, +36-20/943-4143, aniko.beres@commedia.hu

Közzététel dátuma: 2018 november 14, szerda
Publikálásért felelős: B&D Commedia Kft.
Címkék: beerides, carsharing, frankfurt, berlin

További sajtóközlemények: B&D Commedia Kft.

Megállíthatatlanok a magyar pincészetek a nemzetközi borversenyeken

Magyarország nyerte a legtöbb nagy* aranyat Brüsszelben

Életmód

A KÜRT tette biztonságossá a Fajbook.hu-t

Összefogás Magyarország vadvilágának népszerűsítéséért

IT/Telekom

Átvette a piacvezető szerepet a Mizse forgalmazója

Le a kupakkal! – Edukációs kampánnyal a környezettudatosságért

Életmód

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

06/06 Máriapócsra tér vissza a Hankook Racer Cup RX mezőnye
06/06 OTP Egészségpénztár: Kihagyott ziccerek
06/06 Szállítmányozás napja az innovatív technológiák jegyében
06/06 Tarolnak az élő korallok - amíg még tehetik
06/13 TANKCSAPDA – LILIPUT HOLLYWOOD

Friss címkék

Monde Selection Hankook Racer Cup Slovakiaring HRC Rallycross ELTE Gács András-díj Gács András-díj 2019 Elekes Márton Elekes Márton Gács András-díj matematikus egyetemi matematikaoktatás matematikaoktatás KÜRT Zrt. Fajbook.hu Fotózás Máté Bence Mizse ásványvíz Magyarvíz Kft. Zölt üzenetek ásványvíz varga pincészet varga bor Magyarvíz Kft Év terméke díj HTC VIVE VIVE WAVE platform HTC Europe HTC VR headset Vive Focus Plus HTC Vive Focus Plus WWF Duna vízvédelem természetvédelem vizesélőhely OTP Nyugdíjpénztár TargetEx Kft. RNS bontó enzim RNáz inhibitor molekuláris biológia molekuláris diagnosztika HYD deutérium HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. IPR-Insights Tőkebefektetés SzTA Terjeszkedés Szemfüleskft szemfülesapplikció G DATA DeepRay gépi tanulás machine learning vírusvédelem felhőalapú védelmi technológia magatartás-alapú védelem billentyűzetnaplózás keylogger exploit protection billentyűzetvédelem zsarolásvédelem titkosító kártevő neurális háló Csarna-völgy Ipoly-Erdő Zrt. fokozottan védett erdő vargapincészet vargabor újbor újborverseny aranymetszés sauvignonblanc beerides carsharing frankfurt berlin szemfülesszoftver pislogás monitor

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com