WITSEC IT-Biztonsági Konferencia nem kizárólag hölgyeknek

Az ISACA és az ISC2 jóvoltából CPE pontokat szerezhetnek a résztvevők

  1. október 1. – Rendhagyó rendezvényre készülnek a IT-biztonsági szektor női szervezői a harmadszorra megrendezendő WITSEC szakmai napon. Az előadók mind a szakma szakértői számára, mind pedig az érdeklődők részére olyan értékes információkat mutatnak be (kutatási eredményekkel alátámasztva), ami segíthet egy karriernek új lendületet venni, vagy éppen emellett a szakma mellett dönteni.

            Ezt a nonprofit konferenciát pusztán a szakmai összefogás hívta össze, ahol idén (október 4-én, 9 órától az MVM Székházban) sem lesznek marketing tartalmú előadások. A témák között szerepel majd a bankbiztonság, ami bevezeti a résztvevőket néhány technikai megoldás rejtelmeibe is.

Szó esik még más szakmai kezdeményezésekről és természetesen a nők helyzetéről e kivételes tevékenységi területen, amit egy igen friss kutatás alapján hoznak nyilvánosságra első alkalommal.

A WITSEC szakmai nap főként fiataloknak, főiskolai, egyetemi hallgatóknak, pályakezdőknek és az IT-biztonsági szakma szakértőinek szól, ám minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak az ingyenesen látogatható, ám regisztrációhoz kötött rendezvényen.

A szervezet szoros kapcsolatot ápol az ISACA-val és az ISC2-tel, aminek révén az értékes CPE pontok megszerzése garantált.

Az esemény egyik főszervezője Zengő Andrea, a WITSEC - Woman in IT Security - alapító tagja és elnöke, a szervezet többi tagjával együtt szintén várja azokat a középiskolás diákokat is, akiket tanáraik elengednek az eseményre, sőt el is kísérik őket.

A Randstad jóvoltából az érdeklődők ingyenes karrier tanácsadásban részesülhetnek, illetve segítséget kaphatnak az álláskeresés során felmerülő nehézségekkel kapcsolatban, továbbá abban is tanácsot adnak, hogyan érdemes összeállítani egy olyan szakmai önéletrajzot, amivel ki lehet tűnni a tömegből.

A rendezvény ugyancsak remek alkalom a kapcsolatépítésre, ugyanis ide majd miden szakmabeli hölgy és úr ellátogat, ahol családias, közvetlen környezetben osztják meg tapasztalataikat a fiatalabb korosztállyal.

További érdekességként az Euro One 2018 októberében tette mindenki számára elérhetővé azt a speciális kíber biztonsági játékát, amely kiválóan alkalmas a biztonság elemzői pálya népszerűsítésére. A játék a jól ismert Capture The Flag (CTF) kíber biztonsági változata, melyben a játékosok biztonsági elemző szerepbe bújva, egy valós story mentén oldanak meg egyre nehezebb feladatokat. A játék a valóságot szimulálja, hiszen valódi biztonsági problémákkal találkoznak, illetve a nagyvállalatok és a kormányzati szervek által is alkalmazott fejlett elemző eszközt használják a játék során.

A női gondoskodás itt is megmutatkozik, hiszen a látogatókat víz, kávé, pogácsa, szendvics és friss gyümölcs várja, valamint a konferencia zárásakor a szokásos évfordulós WITSEC tortával is megkínálják az ott lévőket. A helyszín megközelíthető tömegközlekedéssel, ám parkolóhelyeket is biztosítanak a szervezők.

Az előadók és kerekasztal beszélgetésben résztvevők között szerepel majd Biró Gabriella, az MNB Informatikai Felügyeleti Főosztály vezetője, Baracsi Katalin, internetjogász, aki a Safer Internet Projekt külső tanácsadója, Polereczki Andrea, aki az OTP Mobil csapatába első női vezetőként szállt “ringbe” annak idején, jelenleg lelkes önkéntesként kiemelten fontos küldetésének tartja a gyermekek biztonságát a virtuális térben. Rendszeresen tart oktatásokat gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt a Safer Internet Projekt kereténben, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében.

Zengő Andrea nyitóbeszéde és előadása mellett, Baracskai Anikó, az InfóTárs - Informatikus Fiatalok a Társadalomért - egyesület alelnöke is érdekfeszítő előadással készül.

Az ingyenesen látogatható konferenciára az alábbi linken van lehetőség regisztrálni:
https://www.eventbrite.com/e/witsec-szakmai-nap-2018-tickets-50025403328

A WITSEC-ről az alábbi linken lehet további információkat találni: www.witsec.hu

Az esemény helyszíne: MVM Székház, 1031 Budapest, Szentendrei út 207-209.
Időpont: 9:00-17:30.

Az előadások ezúttal magyar nyelven folynak majd.

Facebook esemény linkje: https://www.facebook.com/events/671950749871040/

Forrás:

WITSEC
https://www.witsec.hu/hu/content/witsec-szakmai-nap-2018

ISACA: https://www.isaca.org/Pages/default.aspx?cid=1210053&Appeal=SEM&gclid=Cj0KCQjwi8fdBRCVARIsAEkDvnIDBv7zyggSZK5gbLoN9IXmViG4XQUdYlhn33gLfH7VXIl1_zO1idMaAjQLEALw_wcB&gclsrc=aw.ds

ISC2:
https://www.isc2.org/about

Közzététel dátuma: 2018 október 01, hétfő
Publikálásért felelős: rongo.hu
Címkék: WITSEC, ISACA, ISC2, MVM Székház, WITSEC IT-Biztonsági Konferencia, WITSEC 2018, WITSEC 2018 Budapest

További sajtóközlemények: rongo.hu

Te mit tennél, ha medvét látnál?

Az utóbbi időkben gyakoribbá váltak a medveészlelések hazánk területén.

Életmód

8 millió eurós beruházás indul a Borsodi Sörgyárban

Negyvenöt éves fennállásának két legnagyobb beruházásba vágott bele idén a Borsodi Sörgyár bőcsi gyárában.

Marketing

WWF: Veszélybe kerülhet a kedvenc sörünk

Vizeink állapota egyre romlik, és most veszélybe került a legfontosabb európai eszköz is, mely a vizek védelmét célozza.

Egyéb

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

10/01 Idén még a szüret sem a megszokott időben volt
09/30 OTP Nyugdíjpénztár - Az Y generáció már lemondott a nyugdíjálomról
09/30 A Mall.hu-nál működik az ország legjobb ügyfélszolgálata
09/30 Hamarosan levelet kap minden OTP SZÉP kártyás
09/30 Autós Országos Gyorsasági Bajnokság - Hankook Racer Cup - Kismarty-Lechner Gábor duplázott Brno-ban
09/30 G Data: A kártevőket nem lehet ésszel elkerülni
09/30 OTP Egészségpénztár - A magyarok a rövidtávot preferálják
09/30 Szakértő: hogyan ápoljuk ősszel kedvenceinket?
09/27 Nemzetközi cégtől kapott megbízást a MOTIMENT
10/01 WITSEC IT-Biztonsági Konferencia nem kizárólag hölgyeknek

Friss címkék

ISC2 MVM Székház WITSEC IT-Biztonsági Konferencia WITSEC 2018 WITSEC 2018 Budapest vargapincészet vargabor szüret borászat Európai Baloldal téli hideg fagyhalál lakhatási jog kilakoltatás OTP Egészségpénztár aktív életmód futás online kérdőíves felmérés futóverseny egészséges életmód Budai Egészségközpont budapesti maraton OTP SZÉP kártya SZÉP-kártya Mall.hu ügyfélszolgálat Legjobb Ügyfélszolgálat 2018 webáruház mall.hu webáruház ügyfélélmény mall.hu ügyfélszolgálati munkatárs Internet Mall Hungary Kft nyugdíjkorhatár Y generáció Y generáció nyugdíj Z generáció Z generáció nyugdíj kutya- és macskatartás háziállat állatszőr G Data adatvédelem ransomware vírusvédelem Kismarty-Lechner Gábor Motiment munkafolyamat webeye terrántetőcserép terránkft napelem napelempark bóly HTC U12 life vízgazdálkodás folyó folyószabályozás vizesélőhely ivóvízbázis napi vízigény Duna Budapest Szentendrei-sziget Víz Világhét Víz Világhét 2018 G DATA okos légkondicionáló számzáras ajtó riasztóberendezés okos otthon locsolórendszer digitális zaklatás online zaklatás okosotthon nyugdíj-megtakarítás nyugdíjcélú megtakarítás mizseásványvíz magyarvízkft ásványvíz primavera

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com