WWF-jelentés: krízishez vezethet a folyók alulértékelése

Folyóink kétmilliárd ember számára nyújtanak ivóvizet, élelmiszertermelésünk 25 százalékát biztosítják, hazánkban pedig négymillió ember vízigényét elégítik ki.

Mégsem kezeljük megfelelően őket, ez pedig komoly kockázatokkal jár. A WWF legújabb, a Víz Világhét alkalmából kiadott jelentése bemutatja, hogy az egészséges folyók hogyan járulhatnak hozzá a természeti katasztrófák mérsékléséhez, valamint arra is figyelmeztet, hogy a folyók "rejtett" értékei elveszhetnek, ha továbbra is figyelmen kívül hagyjuk azokat.

A Valuing Rivers ("A folyók értékelése") című jelentés - amelyet az idei Víz Világhét első napján, augusztus 26-án hoztak nyilvánosságra - rámutat: az a gyakorlat, miszerint a folyókra leginkább víz- és energiaforrásként tekintünk, komoly kockázatokkal járhat. Ezáltal ugyanis a folyók további, rendkívül fontos "szolgáltatásainak" fennmaradását veszélyeztetjük - az édesvízi halászattól és horgászattól kezdve a természetes árvízvédelmen át az hordalékszállításig. Ezekből az ökoszisztéma-szolgáltatásokból több százmillió ember profitál, ennek ellenére a döntéshozók ezt továbbra sem veszik figyelembe. Azonban ha ezek megszűnnek, akkor hatalmas kríziseket okozhatnak.

Ivóvíz, öntözés és táplálékforrás

Számos kultúrában és vallásban betöltött központi szerepük mellett az egészséges - és különösen a szabad áramlású - folyók rendkívül értékes előnyökkel bírnak az emberek számára - mutat rá a jelentés. Világszerte kétmilliárd ember ivóvízkészlete származik közvetlenül a folyókból, valamint 500 millióan élnek olyan deltákon, amelyeket csak a folyók által szállított hordalék képes fenntartani. A Föld élelmiszertermelésének 25 százaléka függ a folyóvízzel történő öntözéstől, illetve évente legalább 12 millió tonna édesvízi halat fognak ki, ami több tízmillió embert lát el élelemmel, megélhetést nyújtva a halászoknak is.

A nem megfelelő kezelés aláássa a gazdaságot

A jelentés rávilágít arra, hogy a folyók szűk látókörű megközelítése mennyire költséges az egyes gazdaságok számára, valamint, hogy a jövőben még nagyobb veszteségeket eredményezhet a közösségek és országok gazdálkodásában. Már most a világ GDP-jének 19 százaléka a vízbiztonságot tekintve magas vagy nagyon magas kockázatú vízgyűjtőkhöz köthető. Miközben már a vízgyűjtők elfeledett területei, a világ folyótorkolatai - mint például a Gangesz, az Indus, a Mekong, a Nílus vagy Ázsia leghosszabb folyója, a Jangce deltája - is egyre süllyednek és zsugorodnak.

"A halászat összeomlása és az eltűnő folyótorkolatok csak két példa arra, milyen hatalmas járulékos károkhoz vezet, ha alulértékeljük a folyók jótékony hatásait - mondta Stuart Orr, a WWF Vízvédelmi Programjának vezetője. - Sürgősen át kell alakítani a folyók kezelésére irányuló nézeteinket, különben mind a gazdaságot, mind a fenntartható fejlődésre irányuló törekvéseket veszélybe sodorjuk" - tette hozzá.

Zsugorodó hazai árterek

"A magyarországi folyók természetes árterei eredetileg az ország területének közel 23%-át, összesen több mint 21.000 km2-t érintettek. A folyószabályozások következtében azonban méretük alig 637 km2-re csökkent, ami 90% feletti pusztulást jelent. Ezzel egyidejűleg a természeti kincsek és adottságok is jelentősen zsugorodtak: drasztikusan csökkent például a halak és a folyókhoz kötődő madarak száma, a legeltetés, a kaszálás, az ártéri gyümölcsösök gazdasági jelentősége pedig szinte megszűnt" - mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország Élő Folyók Programjának vezetője.

Hazánkban a természetes vizek legnagyobb mértékben az emberek vízigényét szolgálják ki: a folyóink által szállított és lerakott kavicsrétegekből kiváló állapotú és jó minőségű víz nyerhető ki. Magyarországon a folyók menti kavicsrétegek parti szűrésű vízbázisaiból a lakosság közel 40%-ának, mintegy 4 millió embernek napi vízigényét fedezik, távlati ivóvízbázisainknak pedig 75%-a parti szűrésű. A legtöbb ivóvizet a Duna mentén termelik ki, Budapest vízellátását pedig szinte teljes egészében a parti szűréssel kitermelt ivóvízzel oldják meg, ami évente nagyjából 200 millió köbmétert jelent. A legjelentősebb ilyen vízbázis a Szentendrei-sziget alatt, a legnagyobb távlati ivóvízbázis pedig a Szigetközben van.

A folyószabályozások, valamint a vízpartokon zajló, ember által végzett tájátalakítások miatt a folyók és ártereik állapota jelentősen leromlott. Sok helyen a holtágak és mellékágak sem kapnak elegendő vizet, az élőhelyek pedig egyre szárazabbak. Hiába érkezik hasonló vízhozam, mint pár évtizeddel ezelőtt, a süllyedő folyómedrek miatt a víz nem jut ki az ártérre, pedig a folyóvizek és vízpartok regenerálódó képessége rendkívül nagy. 

Veszélyek és megoldások

A folyókra egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a töltésépítések, az éghajlatváltozás, az öntözővíz iránti egyre nagyobb kereslet, valamint a vízerőművek tározóinak növekvő vízigénye, illetve új vízerőművek építése. A jelentés éppen ezért új módokat javasol arra, hogy hogyan mérjük, értékeljük és népszerűsítsük a folyókból származó különböző előnyöket, emellett olyan megoldásokat kínál, amelyek a jobb döntéseket és a hatékonyabb vízkezelést támogatják.

A jelentés kiemeli az új technológiák szerepét is, mint például a mesterséges intelligencia vagy a távérzékelés, amelyek segítségével jelentősen javulhat a folyók és vízgyűjtőterületek vizsgálata, mérése. Ezek fejlesztése, valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások számszerűsítése szintén új lehetőségeket teremt. Végezetül a jelentés a vízgazdálkodási intézmények és az irányítás fejlesztését is javasolja - a kormányok, vállalatok és pénzügyi intézmények kiemelt szerepével.

További sajtóközlemények: rongo.hu

Trendkövetők vagyunk? Lassan, de nő a szénsavmentes ásványvizek aránya

A Mizse és a Primavera tovább erősödik, orrhosszal a piac előtt

Marketing

Megkezdődött az OTP SZÉP kártyás szerződések kiküldése

Az OTP Pénztárszolgáltató megkezdte a SZÉP kártyabirtokosok részére a szerződések kiküldését, amire a jogszabályok változása miatt van szükség.

Marketing

Te mit tennél, ha medvét látnál?

Az utóbbi időkben gyakoribbá váltak a medveészlelések hazánk területén.

Életmód

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

10/15 WWF: Veszélybe kerülhet a kedvenc sörünk
10/15 8 millió eurós beruházás indul a Borsodi Sörgyárban
10/29 Trendkövetők vagyunk? Lassan, de nő a szénsavmentes ásványvizek aránya
10/29 Trendkövetők vagyunk? Lassan, de nő a szénsavmentes ásványvizek aránya
10/15 Hogyan lett egy csődbe ment állami gazdaság helyén az ország legnagyobb pincészete?
10/15 Te mit tennél, ha medvét látnál?
10/25 Megkezdődött az OTP SZÉP kártyás szerződések kiküldése
11/08 Számítógép előtt ülve is hajlamosak vagyunk kizsákmányolni magunkat

Friss címkék

sörgyár Víz Keretirányelv vízvédelem Európai Unió Makai György Autós Országos Gyorsasági Bajnokság Hankook Racer Cup Hungaroring HRC HRC 2018 Hankook E30 Racer Cup Swift Racer Cup Hankook Racer Cup 2018 NNG C++ Grand Prix NNG C++ Grand Prix NNG C++ Grand Prix 2018 NNG C++ verseny programozó verseny NNG C++ Grand Prix programozóverseny OTP Nyugdíjpénztár nyugdíj öngondoskodás nyugdíjpénztár OTP Nyugdíj Mentor Program WITSEC ISACA ISC2 MVM Székház WITSEC IT-Biztonsági Konferencia WITSEC 2018 WITSEC 2018 Budapest vargapincészet vargabor szüret borászat Európai Baloldal téli hideg fagyhalál lakhatási jog kilakoltatás OTP Egészségpénztár aktív életmód futás online kérdőíves felmérés futóverseny egészséges életmód Budai Egészségközpont budapesti maraton SZÉP-kártya Mall.hu ügyfélszolgálat Legjobb Ügyfélszolgálat 2018 webáruház mall.hu webáruház ügyfélélmény mall.hu ügyfélszolgálati munkatárs Internet Mall Hungary Kft nyugdíjkorhatár Y generáció Y generáció nyugdíj Z generáció Z generáció nyugdíj kutya- és macskatartás háziállat állatszőr G Data adatvédelem ransomware vírusvédelem Kismarty-Lechner Gábor Motiment munkafolyamat webeye terrántetőcserép terránkft napelem napelempark bóly HTC U12 life

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com