Idén egy olaszrizling lett az ország legjobb fehérbora – pedig néhány éve még nem tekintettük prémium fajtának

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett 2018. évi Országos Borverseny legjobb fehérborának a Varga Pincészet 2017-es évjáratú Aranymetszés Friss Olaszrizlingjét választották.

„Nagy a jelentősége számunkra ennek a sikernek” – hangsúlyozza Varga Péter a pincészet tulajdonosa, majd hozzáteszi: „Az ország legnépszerűbb borfajtájáról van szó, amiből csak a mi pincészetünk évente több mint 2 millió palackot értékesít. Ugyanakkor az olaszrizlinget a szakma és a fogyasztók jelentős része néhány éve még nem tekintette prémium fajtának, ám az idei borverseny is megmutatta, hogy le kell számolnunk a fajtát kísérő előítéletekkel.

Olaszrizling termesztéssel szinte az ország összes borvidékén foglalkoznak, a legkiterjedtebb ültetvényeket a Balatonfüred-csopaki, a Badacsonyi, és az Egri-borvidékeken találhatjuk.

 

„Nagy áttörésnek számított, amikor a tavalyi bordeaux-i borversenyen elért három aranyérmünkből egyet szintén egy olaszrizling, a 2014-es száraz Aranymetszés Olaszrizling hozott, de egy arany csak annyit jelent, hogy a bor bekerült a legjobb 10-15 százalék közé. A kategória díj viszont azt, hogy a bírálók jobbnak találták az összes többi bornál, így a borversenyeken általában győzedelmes Chadonnay-knál, Sauvignon Balnc-oknál, Pinot Gris-eknél, azaz a csúcsminőséget jelentő francia fajtáknál is. Köszönettel tartozunk azoknak a szőlész-borász elődöknek, akik 25-35 évvel ezelőtt a legjobb dűlőkben telepítettek olaszrizlinget, és mi most szó szerint élvezhetjük munkájuk gyümölcsét. Hálásak vagyunk dr. Kállay Miklósnak, egykori borászati tanszékvezetőnek, ma emeritus professzornak, a Magyar Bor Akadémia örökös elnökének, aki minden alkalmat megragadott, hogy felhívja a figyelmünket a fajtában lévő lehetőségekre, és hogy megjósolta évtizedekkel ezelőtt a jelenlegi sikereket” – mondta Varga Péter.

 

Az Országos Borverseny (OBV) Magyarország legnagyobb merítésű és legismertebb bormustrája. Az esemény a szőlész-borász szakmai önkormányzat borverseny sorozatának csúcsrendezvénye, országos záróeseménye. A helyi hegyközségi és borvidéki borversenyeken 2018-ban több mint 6800 mintát értékeltek a bírálók. Ezekből a legjobb borok kerültek a csúcsrendezvényre, ahol 223 pincészet 770 tételét minősítette a zsűri.

„A szőlő-bor ágazati stratégiában kijelöltük az OBV fejlesztésének irányait. Ezzel összhangban a HNT Nagydíjakkal jutalmazza a legjobb kárpát-medencei, nagy fehérborokat. Az idei év különlegessége, hogy a legjobb fehérbor is ebből a fajtakörből került ki” – emelte ki Brazsil Dávid, a HNT főtitkára a díjátadó alkalmából.

 

Az OBV egyben egy szakmai mentorálási szakasz kezdete: 2018/2019-ben a díjnyertes pincészetek -így a Varga Pincészet is -, csehországi és varsói borkereskedelmi szakmai rendezvényeken vehetnek részt, és ez a kör a továbbiakban bővülhet.

 

Közzététel dátuma: 2018 július 30, hétfő
Publikálásért felelős: B&D Commedia Kft.
Címkék: vargapincészet, olaszrizling, országosborverseny

További sajtóközlemények: B&D Commedia Kft.

Hogyan lett egy csődbe ment állami gazdaság helyén az ország legnagyobb pincészete?

A Varga Pincészet története 1993-ban kezdődött, amikor a Varga család Badacsonyörsön megvásárolta egy állami gazdaság 5,6 hektáros ipari területen fekvő csődbe ment pincészetét 180 millió...

Gazdaság

Idén még a szüret sem a megszokott időben volt

A tavalyi kiugróan jó termést mennyiségben és minőségben is túlszárnyaljuk Az időjárás újabb szokatlan játéka, hogy októberben már nem találhatunk szőlőt a badacsonyi tőkéken,...

Gazdaság

Nemzetközi cégtől kapott megbízást a MOTIMENT

Az irodai folyamatok mérésével és optimalizálásával foglalkozó MOTIMENT Kft. szeptembertől együttműködik a WebEye International Kft.-vel.

Gazdaság

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

10/01 Idén még a szüret sem a megszokott időben volt
09/30 OTP Nyugdíjpénztár - Az Y generáció már lemondott a nyugdíjálomról
09/30 A Mall.hu-nál működik az ország legjobb ügyfélszolgálata
09/30 Hamarosan levelet kap minden OTP SZÉP kártyás
09/30 Autós Országos Gyorsasági Bajnokság - Hankook Racer Cup - Kismarty-Lechner Gábor duplázott Brno-ban
09/30 G Data: A kártevőket nem lehet ésszel elkerülni
09/30 Szakértő: hogyan ápoljuk ősszel kedvenceinket?
09/30 OTP Egészségpénztár - A magyarok a rövidtávot preferálják
09/27 Nemzetközi cégtől kapott megbízást a MOTIMENT
10/01 WITSEC IT-Biztonsági Konferencia nem kizárólag hölgyeknek

Friss címkék

ISC2 MVM Székház WITSEC IT-Biztonsági Konferencia WITSEC 2018 WITSEC 2018 Budapest vargapincészet vargabor szüret borászat Európai Baloldal téli hideg fagyhalál lakhatási jog kilakoltatás OTP Egészségpénztár aktív életmód futás online kérdőíves felmérés futóverseny egészséges életmód Budai Egészségközpont budapesti maraton OTP SZÉP kártya SZÉP-kártya Mall.hu ügyfélszolgálat Legjobb Ügyfélszolgálat 2018 webáruház mall.hu webáruház ügyfélélmény mall.hu ügyfélszolgálati munkatárs Internet Mall Hungary Kft nyugdíjkorhatár Y generáció Y generáció nyugdíj Z generáció Z generáció nyugdíj kutya- és macskatartás háziállat állatszőr G Data adatvédelem ransomware vírusvédelem Kismarty-Lechner Gábor Motiment munkafolyamat webeye terrántetőcserép terránkft napelem napelempark bóly HTC U12 life vízgazdálkodás folyó folyószabályozás vizesélőhely ivóvízbázis napi vízigény Duna Budapest Szentendrei-sziget Víz Világhét Víz Világhét 2018 G DATA okos légkondicionáló számzáras ajtó riasztóberendezés okos otthon locsolórendszer digitális zaklatás online zaklatás okosotthon nyugdíj-megtakarítás nyugdíjcélú megtakarítás mizseásványvíz magyarvízkft ásványvíz primavera

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com