Rekord év vagy katasztrófa lesz 2018 a szőlőtermelőknek

Az idei tavasztól tapasztalható időjárás különleges helyzetet teremtett a szőlőtermesztésben országszerte.

Március végén még hófúvások nehezítették a munkákat az ültetvényeken, három hétre rá pedig berobbant az azóta is tartó meleg idő. Az április és a május is nyáriasan meleg volt, és a rendkívül sok csapadék hatására a szőlővesszők robbanásszerű növekedésbe kezdtek, mostanra pedig soha nem látott mennyiségű és szinte kifejlett fürtöket hoztak. A meleg, csapadékos idő önmagában is hordozza a gombás fertőzések kockázatát, de akár soha nem látott termésre is van kilátás. A természet törekszik a kiegyenlítődésre, de a Varga Pincészet szakemberei úgy vélik, erre egyrészt már nincs elég idő, másrészt júliusban olyan hideg nem lehet, ami jelentősen csökkentheti a szőlő érését. Ezért szinte biztosra mondható, hogy a megszokott augusztus helyett már július 15-e körül elkezdődhet a szüret a hagyományosan első, illatos fajtával, a rendkívül zamatos, friss bort adó Csabagyöngyével.  

„A rendkívüli időjárás rendkívüli helyzetet alakított ki a szőlőtermesztésben. Márciusban és áprilisban háromszor, májusban pedig kétszer annyi eső esett, mint az előző években. Most még csak a hónap közepén járunk, de már meghaladtuk a korábbi évek júniusi csapadékátlagát is. Áprilisban 4, májusban 3 fokkal volt melegebb, mint a korábbi években megszokott, és a napsütéses órák száma is jóval magasabb volt a sok éves átlaghoz viszonyítva. A szőlővirágzáskor kedvező időjárásnak köszönhetően a tavalyi év jó közepes termése után idén rekord mennyiségre számíthatunk. Nagy kérdés azonban, hogy sikerül-e az országban a szőlészeknek egészségben megtartani az ültetvényeket? A meleg, csapadékos idő önmagában is hordozza a gombás fertőzések kockázatát. Az igazi probléma azonban az, hogy az ültetvények 3-4 héttel előrébb tartanak a fejlődésben, mint azt megszoktuk. Ennek megfelelően 3-4 héttel több munkát kellett volna elvégezni az utolsó két hónapban, ami annyit tesz, hogy 40–50 százalékkal több munkásra és erőgépre lett volna szükség. Sajnos nem volt több, sőt az országos munkaerőhiány miatt még kevesebb állt rendelkezésre. Az úgynevezett „zöldmunkában” való elmaradások miatt vélhetően a permetezés hatékonysága is csökkenhetett országszerte” – vélekedik Varga Péter.

Arra a kérdésre, hogy a Varga családnak hogyan sikerült megvédeni saját ültetvényeit már Varga Péter fia, Máté ad választ: „Családunk 200 hektáron gazdálkodik, ültetvényeink 90 százaléka keskeny sortávolságú, vagyis a sorok közé történő bejárás a szőlő szokásosnál gyorsabb növekedése miatt nehezített. Emiatt ez a terület különösen veszélyeztetett. Szerencsére az Egri borvidéken az országos átlagnál kevesebb eső esett, itt tehát kisebb a fertőzésveszély, Tokajban is hasonló a helyzet. Szőlőink zöme, mintegy 150 hektár a Balatoni Borrégióban van, itt minden tőlünk telhetőt megteszünk a megfelelő növényvédelemért, de a következő hetekben némi szerencsére is szükségünk lesz. Azaz rövid esőket követően lombot szárító szél, majd száraz melegek kellenének. Ha a nyár további részében kegyes lesz hozzánk az időjárás, úgy a tavalyihoz hasonló, újabb csodás évjárat elé nézhetünk 2018-ban is.” 

A Varga család 200 hektáron gazdálkodik, badacsonyörsi, egri és tokaji pincészeteikben tavaly több mint 20 millió kiló szőlőt dolgoztak fel, ami azt jelenti, hogy a saját szőlő mellett több mint 2 000 hektárról vásároltak fel termést. 

### 

Varga Pincészet Kft. (www.vargabor.hu)
A Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, 200 hektár szőlőültetvényük van országszerte, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 az Egri borvidéken. A feldolgozóüzemek a Badacsonyi, Egri és Tokaj-hegyaljai borvidéken vannak. A pincészet 2017-es árbevétele 4,6 milliárd forint volt, az alkalmazottak száma 186 fő.  Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti hazánkban a legtöbb palackos bort, 2017-ben 15,5 milliót. Boraik megvásárolhatók szinte az összes üzletláncban.

Djak, elismerések:
2017-ben rangos nemzetközi (Challange International du Vin, Grand International Wine Award MUNDUS VINI,  International Wine and Spirit Competition, Sélections Mondiales des Vins Canada,  Vinalies Internationales), illetve hazai borászati versenyen (VinAgora) összesen 6 arany, 4 ezüst érmet vehettek át. A Vinagorán az Aranymetszés Olaszrizling nyerte el a legjobb fajtabor címet. A bodeaux-i borversenyen öt éve nem fordult elő, hogy magyar pincészet három aranyérmet nyerjen.
A Greenováció díj, 2016: „Önálló betétdíjas borforgalmazási rendszer kiépítése” című pályázata az Újrahasznosítás kategórián belül lett első. A pincészet palackja prémium, költséghatékony és környezetbarát kiszerelés, egyedi logóval és saját, jó minőségű rekesszel rendelkezik, a visszaváltást pedig maga a pincészet garantálja." (forrás: greennovacio.hu)

További információk:
Varga Pincészet
Varga Máté (tel.: +36-70 3153 828, varga.mate.peter@vargabor.hu)

Közzététel dátuma: 2018 június 20, szerda
Publikálásért felelős: B&D Commedia Kft.
Címkék: Varga Pincészet, szőlő, bor, Csabagyöngye, időjárás

További sajtóközlemények: B&D Commedia Kft.

A KÜRT tette biztonságossá a Fajbook.hu-t

Összefogás Magyarország vadvilágának népszerűsítéséért

IT/Telekom

Átvette a piacvezető szerepet a Mizse forgalmazója

Le a kupakkal! – Edukációs kampánnyal a környezettudatosságért

Életmód

Aranyesőt hozott a tavasz a Varga Pincészetnek

Még egyetlen magyar pincészet se nyert 6 aranyérmet ugyanazon a rangos nemzetközi versenyen A világ hat nagy nemzetközi borversenyéből kettőnél már a napokban megszülettek az eredmények.

Életmód

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

04/01 Átvette a piacvezető szerepet a Mizse forgalmazója
04/17 A KÜRT tette biztonságossá a Fajbook.hu-t

Friss címkék

HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. IPR-Insights Tőkebefektetés SzTA Terjeszkedés Szemfüleskft szemfülesapplikció G DATA DeepRay gépi tanulás machine learning vírusvédelem felhőalapú védelmi technológia magatartás-alapú védelem billentyűzetnaplózás keylogger exploit protection billentyűzetvédelem zsarolásvédelem titkosító kártevő neurális háló Csarna-völgy Ipoly-Erdő Zrt. fokozottan védett erdő vargapincészet vargabor újbor újborverseny aranymetszés sauvignonblanc beerides carsharing frankfurt berlin szemfülesszoftver pislogás monitor magyarvízkft primavera mizse Mizse Primavera ásványvíz OTP SZÉP kártya OTP Pénztárszolgáltató VargaPincészet VargaBor VargaPincészet25éves Olaszrizling Aranymetszés VargaMáté VargaPéter infografika medve infografika medve észlelés túrázás medveészlelés Borsodi Sörgyár doboztöltőgépsor kapacitásbővítés Molson Coors hatékonyságnövelés sörgyár Víz Keretirányelv Európai Unió Makai György Autós Országos Gyorsasági Bajnokság Hankook Racer Cup Hungaroring HRC HRC 2018 Hankook E30 Racer Cup Swift Racer Cup Hankook Racer Cup 2018 NNG C++ Grand Prix NNG C++ Grand Prix NNG C++ Grand Prix 2018 NNG C++ verseny programozó verseny NNG C++ Grand Prix programozóverseny

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com