Nehéz munkaerőt szerezni, de még nehezebb megtartani

A KSH 2017-es munkaerőpiaci folyamatok vizsgálata kimutatta, hogy a gazdasági növekedés a korábbinál több területen eredményezett munkaerőhiányt.

Tavaly éves átlagban 23 százalékkal haladta meg a munkáltatók által betöltésre váróként jelentett álláshelyek száma az egy évvel korábbit, az utolsó negyedévben már 100-ból 2,4 álláshely volt üres. A krónikus munkaerőhiányt a belső tartalékok feltárásával is enyhíthetik a cégek, ennek rengeteg pozitív hozadéka van a cég dolgozóira nézve is, a túlóra csökkenés mellett a leterheltség is normalizálódik. A MOTIMENT módszertannal mérve egy több száz fős szervezetnél, az egyenként kimutatott alig pár másodpercnyi holt idők (mikroveszteségek) éves szinten akár tízmillió forint nagyságrendű megtakarítást rejthetnek.

2017 IV. negyedévében a versenyszférában levő 53,6 ezer üres álláshely – az üres álláshelyek 2,5 százaléka – 35,6 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. (http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mpf/mpf1712.pdf).

Bár hosszabb távon átképzésre kell törekedni az elkerülhetetlen robotizáció és automatizáció miatt, azonban a tapasztalat az, hogy a mai korban a munkaerőhiányt rövid távon kell megoldani. Hiába automatizált már most több folyamat, az ügyfél minden folyamat során előbb utóbb eljut oda, hogy mindenképp beszélni vagy levelezni szeretne egy ügyfélszolgálatos munkatárssal. Ott, akkor, rögtön szeretné megoldani a problémáját, ezért az elkövetkező években még nem fogják elengedni az élő ember segítségét. Éppen ezért például egy contact center szerepe még nagyon erős, emiatt szükséges fejleszteni. 

„Meglepett bennünket a MOTIMENT módszertannal feltárt, kimutatott mikroveszteségek mértéke, ami a feleslegesen elpazarolt időn felül rámutatott arra is, hogy mely munkafolyamatok ésszerűsítésével kell a legsürgősebben foglalkoznunk. A munkatársakat felkészítettük a mérésre, mindenki megértette, hogy fontos, hogy hatékony munkafolyamatokkal tudjanak dolgozni, hiszen rengeteg pozitívum hozadéka van, a túlóra csökkenés mellett a leterheltség is normalizálódik a munkaerőhiány ellenére is, továbbá az ügyfélelégedettség is nő akár azáltal, hogy adott időn belül több telefonhívást tudnak lekezelni” – mondta Pesti Kornélia, az OTP DÉFI (digitális értékesítési és fejlesztési igazgatóság) főosztályvezetője, majd hozzátette, hogy a contact centerükben, több mint 690 fő dolgozik. Az ügyfelek bárminemű kontakt felvétele ide fut be: telefonos ügyfélkezelés, chat kezelési tevékenység stb. A fluktuáció 4-10 százalék között mozog, évszaktól, időszaktól eltérő, a munkaerőpiac helyzete pedig nem könnyíti meg a dolgot. 

„Amennyiben a dolgozó valóban a feladatra tud koncentrálni és eliminálni tudjuk a káros, fölösleges adminisztrációt, ha a fejlesztési pénzeket arra költjük, ami a legnagyobb költségeket takarítja meg és gyorsan megtérül, akkor hihetetlen nagy erőforrást tudunk házon belül felszabadítani. Segítségünkkel a felsővezetés dönteni tud, hogy hol érdemes digitalizálnia, hol érdemes automatizálnia, erre a módszertanunk rámutat. Siker esetén nagyban segítünk abban, hogy a meglévő munkaerőt hatékonyabban tudják használni” – véli Szőnyi Zoltán, a MOTIMENT üzletfejlesztési vezetője. 

A szakember szerint a hatékonyságnövelés négy pilléren nyugszik, egyik az IT-infrastruktúra fejlesztése, a másik magának a munkafolyamatnak az átszervezése, harmadik az együttműködés kialakítása, legyen az számítógép és ember, ember és ember közötti, osztályok közötti kollaboráció. A negyedik pillér az emberek fejlesztése, költséghatékonysági szempontból ez utóbbi a legnehezebb feladat.

###

MOTIMENT Kft. (www.motiment.com):
A MOTIMENT módszertan – a szabadalmi eljárás újdonságkutatási jelentése szerint is – a világon egyedülállónak mondható. A piacon lévő menedzsment technikákkal ellentétben a MOTIMENT objektív, tényadatokon nyugvó mérési módszertan, amely nem a munkát végző személyt, hanem az irodai folyamatokat méri és fejleszti. A másodperc alapú módszertan rámutat a szervezeti egységek együttműködési anomáliáira, felfedi a „szabad szemmel” nem vagy nehezen látható tartalékokat, alkalmazásával 20-30 százalékos hatékonyság javulás érhető el. A speciális MOTIMENT know-how széles skálán járul hozzá az alkalmazó cégek sikereihez, a részben homogén tevékenységet végző 100 fős szervezeti egységektől kezdve, a vállalatokat kiszolgáló, akár egyedi (pl. saját fejlesztésű) szoftverekkel is dolgozó SSC-ken (Shared Service Center) át, a több ezer fő irodai dolgozót foglalkoztató nagyvállalatoknál is.

 

További információk:
MOTIMENT Kft. (www.motiment.com)
Szőnyi Zoltán, üzletfejlesztési vezető (tel.: +36 20/508-0502, e-mail: zoltan.SZONYI@motiment.com)

Közzététel dátuma: 2018 június 19, kedd
Publikálásért felelős: B&D Commedia Kft.
Címkék: MOTIMENT Kft., munkaerőpiac, Szőnyi Zoltán, munkaerőhiány

További sajtóközlemények: B&D Commedia Kft.

Kismértékben csökkent az ásványvizes piac 2019-ben

A Magyarvíz növekedni tudott

Életmód

Trendjelentés a világ legnagyobb játékmustrájáról

Szülők, felkészülni, vigyázz, kész…!

Kultúra

Európa szerte sorra nyitnak a lakossági önkiszolgáló konténerparkok

Egy dán vállalat Magyarországról indulna tovább a térségben

Egyéb

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

Friss címkék

járvány aszály WWF Magyarország vízelvezetés árvízvédelem vízgazdálkodás OMSZ időjárás Bérczi-Kovács Erika ELTE Szeszlér Dávid BME Gács András-díj Gács András-díj 2020 iTOLC iTOLC Nyelvvizsgaközpont iTOLC Digitális Nyelvvizsgaközpont Oktatási Hivatal Nyelvvizsga Akkreditációs Központ akkreditált nyelvvizsga Magyarvíz Kft Mizse ásványvíz ásványvíz Primavera Balog Zoltán JátékNet.hu JátékNet játék Őri Gergely játékkiállítás Investum Kft. TITAN Containers önkiszolgáló konténer Vértesszőlős Varga Pincészet Pezsgő Száraz pezsgő Varga Pezsgő Glencore Agriculture Hungary Kft Glencore magyarországi cégcsoport Cseresznye Péter Karrierhír kereskedelmi vezető Balck friday karácsony Black weekend Glencore Agriculture magyarországi cégcsoport integráció Csehország Juhász Csaba GINOP fejlesztés Badacsonyörs Ország Játéka 2019 JátékNet.hu Webáruház Kft. Ország Játéka OrszágJátéka2019 OrszágJátéka játszónap Magyarvíz Kft. PET palack újrahasznosítás mizse ásványvíz Helpynet Kft Helpynet alkalmazás segítségnyújtás Varga Pincészet Kft. Mundus Vini 2019 Aranyérem Varga Aranymetszés Bor Pannon Növényolajgyártó Kft Glencore Agriculture Hungary Kft. iskolakezdés óvodakezdés Foktő Uszód babilonkiado logico vargapincészet vargabor csabagyöngye szüret

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com