Víz Világnapja: 77 ezren a szabadon áramló Muráért!

7000 hektárnyi vizesélőhely kerülhet veszélybe, ha Szlovénia jóváhagyja a tervezett nyolc vízerőmű építését a Mura folyón.

A hatások a magyarországi folyószakaszon is érezhetőek lennének. Ennek megakadályozására indítottak petíciót a civil szervezetek 2017 őszén, az emberek pedig összefogtak: több mint 77 ezer aláírás gyűlt össze, melyet március 22-én, a Víz Világnapján adtak át a szlovén környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek. A WWF Magyarország és a Dráva Szövetség ezzel egy időben Szlovénia magyarországi nagykövetségén szintén átnyújtotta a petíciót.

"Mentsük meg a Murát! Gátat a murai vízerőműveknek!" - ezzel a felszólítással indított petíciót a WWF 2017-ben szlovén, horvát és magyar szövetségeseivel. Az aláírásokat hazánkban a Magyarország és a Dráva Szövetség gyűjtötte, melynek eredményeként itthon több mint 3500-an támogatták a petíciót. A civil szervezetek a Mura menti országokban, szerte Európában, sőt a tengerentúlon is terjesztették a felhívást, melynek köszönhetően az összegyűjtött aláírások száma eléri a 77.310-et. Az aláírásokat a Víz Világnapján, március 22-én adták át Ljubljanában Irena Majcen környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek. A szlovén fővárosban tartott eseménnyel párhuzamosan Zágrábban és Budapesten a szlovéniai nagykövetségek számára is átadták a petíciókat, jelezve ezzel, hogy a Mura többi országában a vízerőműterv hallatára tízezrek mozdultak meg. Az aláírások számát tartalmazó petíciót Budapesten Metka Lajnscek nagykövet-helyettes asszony vette át.

Az aláírók nemcsak a közvetlenül napirenden lévő, Hrastje Mota közelében tervezett vízerőmű ellen tiltakoznak, hanem annak érdekében is, hogy megállítsák a szlovén Mura-szakaszon azt a komplex vízerőmű-építést, amelyet a folyó több mint 50 kilométeres szakaszán terveznek végrehajtani. Ha ez megvalósul, az súlyosan veszélyeztetné Szlovénia legértékesebb és legjobban megőrzött ártereit.

Összesen mintegy 7000 hektárnyi vizesélőhely eshet áldozatul a felelőtlen beavatkozásnak, különleges és veszélyeztetett fajok - mint a rétisas, a fekete gólya vagy a vidra - végképp eltűnhetnek a területről. A folyó része az "Európa Amazonasának" is nevezett Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumnak, amely európai szinten is rendkívül fontos terület. Azonban ennek teljes hátországát pusztulás fenyegeti Szlovéniában, ha megépülnek a vízerőművek, amelyek az alvízi folyószakaszra is rendkívüli hatással lennének - beleértve a magyarországi részt is.

A hazai Mura-szakasz is veszélybe kerülne

A Mura mintegy 50 kilométer hosszan érinti Magyarországot, Mura-menti Tájvédelmi Körzet néven a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képezi, egyúttal az Európai Unió Natura 2000 ökológiai hálózatába is beletartozik.

A Mura szabad folyását a nyolc vízerőmű holt tározók láncává alakítaná Szlovéniában, ezáltal a tározók alatti területen, így hazánkban is teljesen megváltozna a folyó. A gyakori vízszintingadozás miatt a folyómeder süllyedni kezdene, ezáltal az ártéri erdők és a holtágak vízellátása romlana, mivel nem jutnának elegendő vízhez, a vízerőmű pedig a halak természetes vándorlásának is gátat szabna. Az élővilágot érintő káros hatások mellett az ökoturizmus is veszélybe kerülne, valamint a mezőgazdálkodás és erdőgazdálkodás szempontjából egyaránt markáns negatív hatásokkal járna.

Mit várnak a döntéshozóktól a petíció aláírói?

A petíció támogatói azt kérik a szlovén kormánytól, hogy állítsa le a vízerőmű-építéssel kapcsolatos terveket a Murán: mind az elsőt Hrastje Motánál, mind a további hét, napirenden lévő vízerőmű tervét. Ezen kívül az aláírók azt is szeretnék, hogy a határon átnyúló környezeti hatások kezeléséről szóló Espoo-i Egyezménynek megfelelően minden elérhető információt osszanak meg a szomszédos országokkal.

A petíció aláírói azt is várják Szlovéniától, hogy az ország csatlakozásával járuljon hozzá az "Európa Amazonasának" is nevezett Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum létrehozásához, mely az első öt országra kiterjedő bioszféra-rezervátum lenne a világon. Erre a vállalásra Szlovénia már 2011-ben igent mondott, most ennek megerősítése szükséges. A zöld civil szervezetek hangsúlyozzák: a megújuló energiaforrások közül Szlovéniában is azokat érdemes kihasználni, melyek a természeti erőforrásokat legkevésbé veszélyeztetik: a síkvidéken, hatalmas tározóterek építésével járó vízerőművek nem tartoznak ezek közé.

Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója úgy nyilatkozott: "Elfogadhatatlan lépés a Mura ilyen mértékű átalakítása. Nemcsak a természeti környezet változna meg, hanem a lakosság és a vízparton gazdálkodók számára is drasztikusan megváltoznának a környezeti adottságok."

"A Hrastje-Mota projektre vonatkozó környezeti hatásvizsgálati jelentés is arra a következtetésre jutott, hogy az építés káros hatással lenne a környezetre. Ráadásul nem csupán Szlovéniában veszélyeztetné az egyedülálló folyót, annak élőhelyeit és fajait, hanem jóval messzebb, a magyar Mura- és Dráva-szakaszon is éreztetné hatását. Bízunk benne, hogy a szlovén miniszter nem fogja hagyni, hogy ez megtörténjen" - mondta Toldi Miklós, a Dráva Szövetség elnöke.

 


További sajtóközlemények: rongo.hu

Siemens Press Award 2018: a Siemens 12 országban keresi a legjobb újságírói publikációkat

Keressük "A városok, az ipar és az energia digitális jövője" témában megjelent legjobb médiamegjelenéseket

Marketing

Jelentős miskolci munkáltató regionális szponzorációba fektet

A Diósgyőri VTK szponzorainak köre újabb jelentős taggal bővül a Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. jóvoltából

Marketing

1,36 milliárd forintot költöttek a SZÉP kártyások május első hétvégéjén

A 2018. május 31-én lejáró összegek 146 millió forinttal csökkentek

Gazdaság

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

04/26 A vinyl trendi!
04/25 Új matematikai díjat adtak át
04/25 Autós Országos Gyorsasági Bajnokság - Hankook Racer Cup - Hungaroring
04/25 Nemzetközi versenyen döntős az OTP Egészségpénztár és a Café PR kampánya
04/25 Hová menjünk piknikezni Budapesten?
04/25 Vándorló halak: hihetetlen utazás és komoly veszélyek
05/09 Mivel nyerhető meg az informatikai háború?
04/25 Megmenekülhet a láncfűrészektől Európa leghíresebb őserdeje
05/09 Siemens Press Award 2018: a Siemens 12 országban keresi a legjobb újságírói publikációkat
04/27 Pro Natura díjat kapott a visegrádi Madas László Erdészeti Erdei Iskola

Friss címkék

burkolat WTCR Redbull Ring Halvándorlás Világnapja halvándorlás duzzasztógát gátbontás Gács András-díj matematikai díj egyetemi matematikaoktatás Matematikus hangverseny Röst Gergely Zábrádi Gergely UNESCO Białowieża őserdő Mall.hu piknik Budapest kirándulás Hűvösvölgyi Nagy-rét Árpád-kilátó Halmi-erdő Farkas-erdő Akácfa utcai kiserdő Makkosmária OTP Egészségpénztár Café PR OTP Öngondoskodási Index egészségügyi öngondoskodás Eventiada Awards Best Public Awereness Campaign EMEA Sabre Awards OTP Nyugdíjpénztár kerti munkálatok locsolás kertészmérnök Csikós Áron okleveles kertészmérnök kert kertészet kertészkedés tavasz kánikula csapadékmérő talajnedvesség WEBBeteg.hu ekcéma pikkelysömör Campus Fesztivál Debrecen Campus Fesztivál 2018 R3hab Ignite Sigma Tankcsapda Lovasi András Nagyerdei Stadion Debrecen Nagyerdei Stadion gyerekrajz-pályázat nyugdíjas nyugdíj rajzverseny MI9 Markó Irodák 9 art deco irodaház irodaház Terrán Cégcsoport Best Buy Award Terrán Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ClimaControl vizesélőhely Szlovénia Mura folyó vízerőmű Dráva Szövetség WWF Magyarország Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum Mura-menti Tájvédelmi Körzet HTC Desire 12 HTC Desire 12+

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com