WWF Magyarország - Veszélyben vannak éltető vizeink

21 éve ünnepeljük február 2-án a Vizesélőhelyek Világnapját.

De mit is jelent ez pontosan, és miért olyan fontosak ezek a területek társadalmunk számára? A WWF adatai szerint a vizesélőhelyek közel 90 százaléka eltűnt. A folyók és a vizesélőhelyek megmaradt területei pedig hazánkban is veszélyben vannak, melynek következtében már számos egykor gyakori faj nem található meg Magyarországon: többek között a pelikán és a viza. Mit tehetünk?

1971. február 2-án Iránban, Ramsar városában elfogadták a nemzetközi Ramsari Egyezményt, melynek lényege, hogy a résztvevő kormányok felelősséget vállaltak a nemzetközi jelentőségű vizesélőhelyek védelméért. Az egyezmény aláírásának évfordulóján, 1997 óta tartjuk a Vizesélőhelyek Világnapját.

A vizesélőhelyekkel együtt egyes fajok is eltűnnek

A vizesélőhelyek átmenetet képeznek a szárazföldi és folyóvízi vagy tengeri élőhelyek között. Lehetnek folyóvizek és tavak partján lévő, állandóan vagy időszakosan vízzel borított területek, de a vízfolyásoktól és tavaktól távol lévő mocsaras, ingoványos területeket is ide soroljuk. Természetesen és mesterségesen létrejött víz borította élőhelyek egyaránt lehetnek vizesélőhelyek. Hazánkban ezek számos formában fellelhetők: a lápok, mocsarak, folyók ártéri élőhelyei, sekély tavak, holtmedrek és a szikes tavak is ide tartoznak.

Az emberi tevékenység következtében a Föld vizesélőhelyeinek 87 százaléka elpusztult az utóbbi századokban, arányuk csak az elmúlt 40 évben 30 százalékkal lett kevesebb. A vizesélőhelyeken élő fajok populációi világszerte megdöbbentő mértékben, 81 százalékkal csökkenetek. A Duna a forrástól a torkolatig egykori ártereinek mintegy 68 százalékát elveszítette, a Tisza hossza pedig alig kétharmadára rövidült.

A legújabb eredmények szerint Magyarországon a vízfolyások és tavak csupán 12 százalékának megfelelő az ökológiai állapota. A hazai folyók természetes árterületei eredetileg az ország közel 23 százalékát érintették, mára ennek több mint 90 százaléka elpusztult. Emiatt számos ritka, ikonikus faj tűnt el. A halfajok közül ilyen a viza és a sőregtok, míg a vizesélőhelyekhez köthető madarak közül már nem fészkel nálunk a rózsás gödény - más néven pelikán -, a borzas gödény, a tavi cankó és a kékcsőrű réce sem. A daru és az énekes hattyú rendszeresen költött hazánkban, ma már mindkét fajból összesen egy pár található az országban.

Víz: az élet forrása

A folyók és az őket kísérő hullámterek, valamint a vizesélőhelyek azonban nem csak az állatok és növények számára fontosak. A folyószabályozások előtt a hazai lakosság hasznára is váltak: a horgászat és a halászat, az ártéri legeltetés, a gyümölcsösök, rétek és kaszálók vízigénye csak néhány példa a sok közül. A szabályozásokat követően azonban radikálisan átalakult kapcsolatunk a folyókkal. Romlottak az adottságok, de új lehetőségek is megjelentek: teret kapott az ivóvízszolgáltatás (Magyarországon 4 millió ember fogyaszt parti szűrésű vizet), a rekreációs és szabadidős tevékenységek és az ökoturizmus. Ha azonban a folyók állapota tovább romlik, és elvesznek a természetes partszakaszok, holtágak és mellékágak, akkor az emberek számára nyújtott előnyök is eltűnnek.

Milyen veszélyek fenyegetnek?

A vizesélőhelyek hiánya nagyban megnöveli a társadalom sérülékenységét a szélsőséges természeti hatásokkal szemben. A folyók vize ma már a mellékágakba és holtágakba is egyre ritkábban jut el. Ahová pedig nem ér el a folyók vize, egyre több gondot okoz a csökkenő talajvízszint, a szárazabbá és melegebbé váló időjárás, a vízhiány és az aszály.

A folyók szabályozása miatt alig 200 éve zajló drámai változásokkal még a bámulatos alkalmazkodó képességű folyók és vizesélőhelyek sem tudták tartani a lépést. Helyreállításuk az emberek előtt álló feladat.

Hallasd a hangod és élj tudatosan!

A vízfolyásokat számos olyan fejlesztés fenyegeti, mely állapotuk romlását eredményezi. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt megakadályozzuk? Amellett, hogy egyéni vízhasználatunkra odafigyelünk, aktív állampolgárként szót emelhetünk a vizesélőhelyeket károsító tevékenységek ellen - legyen szó vízszennyezésről, a vizek lecsapolásáról vagy a vízparti élőhelyek tönkretételével járó munkálatokról. Európában több helyen terveznek például vízerőműveket építeni - többek között a Dráván Horvátországban, valamint a Murán Szlovéniában -, ami visszafordíthatatlan károkat okozna a folyók és árterük gazdag élővilágában. Bár a vízenergiát természeti adottsága alapján megújuló energiaforrásnak tekintik, de sok káros hatása van a folyókra, ezért megújuló jellege ellenére a természetromboló energiaforrások egyike. A Murára tervezett vízerőművek építésének megakadályozására a WWF és partnerei petíciót indítottak, melyet a http://www.amazon-of-europe.com/hu oldalon bárki aláírhat.

Közzététel dátuma: 2018 február 10, szombat
Publikálásért felelős: rongo.hu
Címkék: WWF Magyarország, Vizesélőhelyek Világnapja

További sajtóközlemények: rongo.hu

Te mit tennél, ha medvét látnál?

Az utóbbi időkben gyakoribbá váltak a medveészlelések hazánk területén.

Életmód

8 millió eurós beruházás indul a Borsodi Sörgyárban

Negyvenöt éves fennállásának két legnagyobb beruházásba vágott bele idén a Borsodi Sörgyár bőcsi gyárában.

Marketing

WWF: Veszélybe kerülhet a kedvenc sörünk

Vizeink állapota egyre romlik, és most veszélybe került a legfontosabb európai eszköz is, mely a vizek védelmét célozza.

Egyéb

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

10/01 Idén még a szüret sem a megszokott időben volt
09/30 A Mall.hu-nál működik az ország legjobb ügyfélszolgálata
09/30 Hamarosan levelet kap minden OTP SZÉP kártyás
09/30 OTP Nyugdíjpénztár - Az Y generáció már lemondott a nyugdíjálomról
09/30 Autós Országos Gyorsasági Bajnokság - Hankook Racer Cup - Kismarty-Lechner Gábor duplázott Brno-ban
09/30 OTP Egészségpénztár - A magyarok a rövidtávot preferálják
09/30 G Data: A kártevőket nem lehet ésszel elkerülni
09/30 Szakértő: hogyan ápoljuk ősszel kedvenceinket?
09/27 Nemzetközi cégtől kapott megbízást a MOTIMENT
10/01 WITSEC IT-Biztonsági Konferencia nem kizárólag hölgyeknek

Friss címkék

ISC2 MVM Székház WITSEC IT-Biztonsági Konferencia WITSEC 2018 WITSEC 2018 Budapest vargapincészet vargabor szüret borászat Európai Baloldal téli hideg fagyhalál lakhatási jog kilakoltatás OTP Egészségpénztár aktív életmód futás online kérdőíves felmérés futóverseny egészséges életmód Budai Egészségközpont budapesti maraton OTP SZÉP kártya SZÉP-kártya Mall.hu ügyfélszolgálat Legjobb Ügyfélszolgálat 2018 webáruház mall.hu webáruház ügyfélélmény mall.hu ügyfélszolgálati munkatárs Internet Mall Hungary Kft nyugdíjkorhatár Y generáció Y generáció nyugdíj Z generáció Z generáció nyugdíj kutya- és macskatartás háziállat állatszőr G Data adatvédelem ransomware vírusvédelem Kismarty-Lechner Gábor Motiment munkafolyamat webeye terrántetőcserép terránkft napelem napelempark bóly HTC U12 life vízgazdálkodás folyó folyószabályozás vizesélőhely ivóvízbázis napi vízigény Duna Budapest Szentendrei-sziget Víz Világhét Víz Világhét 2018 G DATA okos légkondicionáló számzáras ajtó riasztóberendezés okos otthon locsolórendszer digitális zaklatás online zaklatás okosotthon nyugdíj-megtakarítás nyugdíjcélú megtakarítás mizseásványvíz magyarvízkft ásványvíz primavera

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com