Magyar csapat győzőtt a Cyber 9/12 elődöndőjén

A szlovák állami eseménykezelő csapat nyert a Cyber Range kibergyakorlaton

Magyarországon rendezték meg a Cyber 9/12 Student Challenge hivatalos elődöntőjét a SecOps Europe IT-Biztonsági Konferencián és Expón, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata nyert meg. A programsorozat második napján tartották azt a kibergyakorlatot, amin külföldi és magyar kiberbiztonsági eseménykezelő csapatok mérték össze erejüket. Utóbbin a szlovák SK CERT győzedelmeskedett. A diákversenyen remekelő csapat egy kétezer eurós csekket, a Cyber Range első helyezettjei egy vándorkupát vihettek haza.

            A SecOps Europe 2018 IT-Biztonsági Konferenciát és Expót (korábban ProDay) harmadik alkalommal rendezték meg, ám ezúttal európai szintű kiterjesztésnek lehettek tanúi a látogatók, akik tíz különböző országból érkeztek. Az esemény célja volt a kiberbiztonság minél szélesebb körben való tudatosítása, továbbá a tudásmegosztás elméletben és gyakorlatban.

A két nap alatt több mint ezren látogattak el az előadásokra és a különböző kiberversenyekre. Az első napon rendezték meg azt a TTX nevű (Tabletop Exercise) megmérettetést, aminek az európai döntőjét - Cyber 9/12 Student Chalange - az Atlanti Tanács (Atlantic Council) és a Genfi Biztonságpolitikai Központtal (GCSP) együttműködve rendeznek meg áprilisban, Genfben. A budapesti eseményre külföldről is érkeztek csapatok. Végül a magyarok készítették el a legjobb nemzeti kiberkrízis-kezelő forgatókönyvet. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem diákjai (Bártfai Fanni, Bohács Ferenc, Kiss Sándor, Szőke Ágoston) és felkészítő tanáruk (Dr. Gyaraki Réka rendőr őrnagy) számára a SecOps Europe csapata szervezi le a részvételt a döntőn, továbbá a kétezer euróból az utazásukat is finanszírozhatják.

A második napon, a Cyber Range kibergyakorlaton azok az IT-biztonsági szakértők vettek részt, akik egy egész ország (vagy gazdaság) kiberbiztonságáért felelnek. Ők az egyes országok CERT-jei. Idén négy ország képviseltette magát (Csehország, Lengyelország, Szerbia és Szlovákia), ahol a hazai csapat diplomatikusan a támadó szerepet vállalta fel. A kiélezett harc során a magyarok folyamatosan támadták a többi csapat által megvédendő áramfejlesztőt és annak elósztóközpontját, miközben egy elveszett adathalmazt is meg kellett keresniük a résztvevőknek. Mindezt egy olyan szimulált környezetben, ahol kritikus hiányosságok mutatkoztak az IT-biztonsági infrastruktúrában. A szlovák SK CERT találta meg elsőként az eltűnt adathalmazt, továbbá ők verték vissza a legsikeresebben a támadásokat, ami nem kis feladatnak bizonyult, tekintve, hogy a magyar CERT csapat tagjai állhatatosan támadtak. A szlovákok egy vándorkupával tértek haza.

A konferencia és kiállítás legnépszerűbb témája a SOC-al (Kiberbiztonsági Műveleti Központ vállalatok és állami szereplők részére) és az eseménykezeléssel kapcsolatos előadás volt. „Az adatok védelmére mindinkább nagyobb figyelmet érdemes fordítani a megszaporodott kibertámadások miatt, amire évek óta felhívjuk a hazai és nemzetközi vállalatok figyelmét. Mindvégig azon izgultunk, hogy az egész Európára kiterjesztett konferencia sikeres legyen, ugyanis az itthoni közönség sokra értékeli munkánkat, ki is nőttük a Dürer Kertet, ám nemzetközi szinten vártak ránk meglepetések. Minden nehézség ellenére remekeltünk. Arra azonban nem is gondoltunk, hogy pont a SOC lesz a legnépszerűbb, amikor Zuk Avraham is itt volt, és még sokan mások.” – nyilatkozta Gyebnár Gergő, a SecOps Europe alapító-főszervezője.

A közlemény forrása: SecOps Europe 2018

A Cyber 9/12 elődöntő nyertes csapat tagjai:

- Bártfai Fanni 3. éves RTK biztonsági szakirányos hallgató
- Bohács Ferenc 3. éves Katasztrófavédelm iparbiztonsági szakos hallgató
- Kiss Sándor 3. éves RTK gazdaságvédelmi szakos hallgató
- Szőke Ágoston 1. éves NETK biztonság - és védelempolitika szakos hallgató.

 

A CERT-ről:

Az első CERT koordinációs központ (Computer Emergency Response Team Coordination Center) 1988-ban állt össze a Carnegie Mellon Egyetem falai között azzal a céllal, hogy az egyre kifinomultabb kibertámodásokkal szemben is megvédhetőek legyenek az IT rendszerekben tárolt érzékeny adatok. Abban az időben legfőképpen a pénzügyi és az állami szektorokban történt visszaélések sarkallták az intézet tagjait egy szervezett kibervédelmi rendszer kialakítására, így jött létre a Carnegie Mellon Egyetem Szoftver Mérnöki Intézete. Azóta több vállalat elsődleges bevételi forrásává vált tömeges adatok összegyűjtése, azaz magánszemélyek, cégek adatainak biztonságos tárolása számítógépes hálózatokon belül. A CERT világszinten segíti az IT-biztonsági incidensekre reagáló csapatok munkáját. Munkájukkal szervezetek és vállalatok professzionális fejlesztéseit, működését és az incidens-menedzsment képességeit támogatják. Az információ-megosztás által további versenyelőnyre tesznek szert az ilyen minősítésű IT-csapatok a hálózatban.

További információ a CERT-ről az alábbi linken taálható:

https://www.cert.org/engage/

 

A Cyber 9/12 európai végső fordulóját az Atlanti Tanács (Atlantic Council) a Genfi Biztonságpolitikai Központtal (GCSP) együttműködve rendezi meg 2018. április 5-6-án. A hallgatók egy fiktív forgatókönyv alapján reagálnak egy olyan nagyszabású számítógépes offenzívára, ami az európai rendszerek ellen irányul. Feladatuk az lesz, hogy ajánlásokat tegyenek védekező intézkedésekre, illetve összehangolják a különböző szereplők eltérő érdekeit a közös fellépés megvalósításához. A versenyzők az ötleteikből és javaslataikból egy kollektív kiberbiztonsági válságkezelő tervet állítanak össze, amiben számításba veszik a többi között a NATO, az EU és az érintett államok politikai és irányítási struktúráját.

További információ a Cyber 9/12-ről a következő linken található:

http://www.atlanticcouncil.org/programs/brent-scowcroft-center/cyber-statecraft/cyber-9-12

 

A CSIRT-ről a következő linken olvasható több információ:

https://www.cert.org/incident-management/csirt-development/resources-creating-csirt.cfm

További sajtóközlemények: rongo.hu

Siemens Press Award 2018: a Siemens 12 országban keresi a legjobb újságírói publikációkat

Keressük "A városok, az ipar és az energia digitális jövője" témában megjelent legjobb médiamegjelenéseket

Marketing

Jelentős miskolci munkáltató regionális szponzorációba fektet

A Diósgyőri VTK szponzorainak köre újabb jelentős taggal bővül a Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. jóvoltából

Marketing

1,36 milliárd forintot költöttek a SZÉP kártyások május első hétvégéjén

A 2018. május 31-én lejáró összegek 146 millió forinttal csökkentek

Gazdaság

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

04/26 A vinyl trendi!
04/25 Új matematikai díjat adtak át
04/25 Autós Országos Gyorsasági Bajnokság - Hankook Racer Cup - Hungaroring
04/25 Nemzetközi versenyen döntős az OTP Egészségpénztár és a Café PR kampánya
04/25 Hová menjünk piknikezni Budapesten?
04/25 Vándorló halak: hihetetlen utazás és komoly veszélyek
05/09 Mivel nyerhető meg az informatikai háború?
04/25 Megmenekülhet a láncfűrészektől Európa leghíresebb őserdeje
05/09 Siemens Press Award 2018: a Siemens 12 országban keresi a legjobb újságírói publikációkat
04/27 Pro Natura díjat kapott a visegrádi Madas László Erdészeti Erdei Iskola

Friss címkék

burkolat WTCR Redbull Ring Halvándorlás Világnapja halvándorlás duzzasztógát gátbontás Gács András-díj matematikai díj egyetemi matematikaoktatás Matematikus hangverseny Röst Gergely Zábrádi Gergely UNESCO Białowieża őserdő Mall.hu piknik Budapest kirándulás Hűvösvölgyi Nagy-rét Árpád-kilátó Halmi-erdő Farkas-erdő Akácfa utcai kiserdő Makkosmária OTP Egészségpénztár Café PR OTP Öngondoskodási Index egészségügyi öngondoskodás Eventiada Awards Best Public Awereness Campaign EMEA Sabre Awards OTP Nyugdíjpénztár kerti munkálatok locsolás kertészmérnök Csikós Áron okleveles kertészmérnök kert kertészet kertészkedés tavasz kánikula csapadékmérő talajnedvesség WEBBeteg.hu ekcéma pikkelysömör Campus Fesztivál Debrecen Campus Fesztivál 2018 R3hab Ignite Sigma Tankcsapda Lovasi András Nagyerdei Stadion Debrecen Nagyerdei Stadion gyerekrajz-pályázat nyugdíjas nyugdíj rajzverseny MI9 Markó Irodák 9 art deco irodaház irodaház Terrán Cégcsoport Best Buy Award Terrán Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ClimaControl vizesélőhely Szlovénia Mura folyó vízerőmű Dráva Szövetség WWF Magyarország Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum Mura-menti Tájvédelmi Körzet HTC Desire 12 HTC Desire 12+

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com