Már nem csak a fővárosiak kiváltsága az öngondoskodás

Több mint 25 százalékkal emelkedett az OTP Nyugdíjpénztárhoz érkező egyéni befizetések összege az első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.

A pénztár által kezelt vagyon mellett a taglétszám is bővült. A harmadik negyedévig bezárólag több mint 50 százalékkal többen csatlakoztak a pénztárhoz, mint a másodikban. A főváros és Pest megye után Észak-Magyarország területén Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben a legnépszerűbb az öngondoskodás.

Az idei harmadik negyedévben több mint 10 000 új taggal bővült az OTP Nyugdíjpénztár, október végén a pénztár összesen 223 590 tagot jegyzett. Továbbra is kiegyensúlyozott a nemek aránya, a társaság adatai szerint a női tagok száma csak minimálisan haladja meg a férfi öngondoskodókét. A tagok átlagéletkora továbbra is 40 év.

Visszafogott megtakarítók

Az öngondoskodók száma mellett az OTP Nyugdíjpénztár által kezelt vagyon nagysága is növekedett 2017 harmadik negyedévében. Összesen 243 milliárd forintnyi megtakarítást kezel a társaság jelenleg, ami 11,5 százalékos növekedést jelent 2016 végéhez képest. Az OTP Nyugdíjpénztár adataiból kiderül, hogy a tagok megfontoltak a befizetéseik terén, az új belépők átlagos havi öngondoskodásra fordított befizetése 6166 forint volt a vizsgált időszakban. A pénztári befizetések megoszlását tekintve elmondható, hogy továbbra is az egyéni befizetések dominálnak, 2017. szeptember végéig a pénztári tagok összesen 8,5 milliárd forintnyi megtakarítást helyeztek el az OTP Nyugdíjpénztárnál, ami 27 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.

„Örömmel tapasztaljuk, hogy az utóbbi évek trendjét követően várhatóan 2017-ben is emelkedni fog a pénztárunk taglétszáma. Ehhez arra volt szükség, hogy az új belépők száma októberig négy éves csúcsponton, a megszűnése pedig mélyponton legyen. Ugyanakkor még mindig azt látjuk, hogy van hová fejlődni, ugyanis sokan még mindig későn, akár csak negyven éves koruk után kezdik el az öngondoskodást. Pedig, ha valaki 30-35 évesen akár csak havi 5 000 forintot tesz félre, már azzal is milliós nagyságrendű összeget spórolhat nyugdíjas éveire.” – mondta el Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

 

Vidéken is népszerű az öngondoskodás

Továbbra is Budapestről csatlakoznak a legtöbben az OTP Nyugdíjpénztárhoz, az új belépők 23 százaléka fővárosi lakos. Őket követi Pest megye, ahonnan az új tagok 13 százaléka érkezik, de egyre többen gondolnak előre a nyugdíjas éveikre vidéken is. Az északi megyékben egyre népszerűbb az öngondoskodás kérdése, ezt támasztja alá az is, hogy 2017 első félévében a főváros és környéke után innen léptek be a legtöbben az OTP Nyugdíjpénztárba (Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 5,68 százalék, Hajdú-Bihar megye: 5,12 százalék és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 4,75 százalék).

 

 

Közzététel dátuma: 2017 december 20, szerda
Publikálásért felelős: rongo.hu
Címkék: OTP Nyugdíjpénztár, nyugdíj, nyugdíjcélú megtakarítás

További sajtóközlemények: rongo.hu

Te mit tennél, ha medvét látnál?

Az utóbbi időkben gyakoribbá váltak a medveészlelések hazánk területén.

Életmód

8 millió eurós beruházás indul a Borsodi Sörgyárban

Negyvenöt éves fennállásának két legnagyobb beruházásba vágott bele idén a Borsodi Sörgyár bőcsi gyárában.

Marketing

WWF: Veszélybe kerülhet a kedvenc sörünk

Vizeink állapota egyre romlik, és most veszélybe került a legfontosabb európai eszköz is, mely a vizek védelmét célozza.

Egyéb

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

10/01 Idén még a szüret sem a megszokott időben volt
09/30 A Mall.hu-nál működik az ország legjobb ügyfélszolgálata
09/30 Hamarosan levelet kap minden OTP SZÉP kártyás
09/30 OTP Nyugdíjpénztár - Az Y generáció már lemondott a nyugdíjálomról
09/30 Autós Országos Gyorsasági Bajnokság - Hankook Racer Cup - Kismarty-Lechner Gábor duplázott Brno-ban
09/30 OTP Egészségpénztár - A magyarok a rövidtávot preferálják
09/30 G Data: A kártevőket nem lehet ésszel elkerülni
09/30 Szakértő: hogyan ápoljuk ősszel kedvenceinket?
09/27 Nemzetközi cégtől kapott megbízást a MOTIMENT
10/01 WITSEC IT-Biztonsági Konferencia nem kizárólag hölgyeknek

Friss címkék

ISC2 MVM Székház WITSEC IT-Biztonsági Konferencia WITSEC 2018 WITSEC 2018 Budapest vargapincészet vargabor szüret borászat Európai Baloldal téli hideg fagyhalál lakhatási jog kilakoltatás OTP Egészségpénztár aktív életmód futás online kérdőíves felmérés futóverseny egészséges életmód Budai Egészségközpont budapesti maraton OTP SZÉP kártya SZÉP-kártya Mall.hu ügyfélszolgálat Legjobb Ügyfélszolgálat 2018 webáruház mall.hu webáruház ügyfélélmény mall.hu ügyfélszolgálati munkatárs Internet Mall Hungary Kft nyugdíjkorhatár Y generáció Y generáció nyugdíj Z generáció Z generáció nyugdíj kutya- és macskatartás háziállat állatszőr G Data adatvédelem ransomware vírusvédelem Kismarty-Lechner Gábor Motiment munkafolyamat webeye terrántetőcserép terránkft napelem napelempark bóly HTC U12 life vízgazdálkodás folyó folyószabályozás vizesélőhely ivóvízbázis napi vízigény Duna Budapest Szentendrei-sziget Víz Világhét Víz Világhét 2018 G DATA okos légkondicionáló számzáras ajtó riasztóberendezés okos otthon locsolórendszer digitális zaklatás online zaklatás okosotthon nyugdíj-megtakarítás nyugdíjcélú megtakarítás mizseásványvíz magyarvízkft ásványvíz primavera

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com