Hogyan keressünk pénzt a nyaralás idején parkoltatott autónkkal?

BeeRides: egy magyar startup terjeszkedése Nyugat-Európában

A 2015-ös sikeres budapesti start után megérkezett a Dortmund Airportra is a BeeRides, a régió piacvezető reptéri car sharing (autómegosztó) szolgáltatása. Ez a hazai fejlesztésű, egyedi modell a tulajdonosoknak ingyenes parkolást, és bérbeadással – teljes Allianz biztosítás mellett – megtakarítást és bevételkiegészítést kínál. A magyar startup tervei szerint a közeljövőben további nyugat-európai desztinációkon is megjelenik szolgáltatásával, így több országban lehet majd például az általánoshoz képest féláron autót bérelni. 

A külföldi utazásaikhoz a repülőt választókban biztosan felmerül a kérdés: taxizzunk vagy kifizessük a „feleslegesen” álló autónk után a magas parkolási díjat? Ezekre a kérdésekre adott választ egy magyar startup, a BeeRides Kft., amely a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2015. május óta működteti költségkímélő, egyúttal pénzt termelő, automatizált megoldását. Június végétől már a dortmundi reptéren is elérhető lesz ez a lehetőség, ahol naponta átlagosan 5 500 utas fordul meg. 

Reptéri autómegosztás, mint pénzkereseti forrás

A közösségi modell lényege, hogy a BeeRides szolgáltatást választók külföldi tartózkodásuk idejére (függetlenül attól, hogy bérelték-e az autót) ingyen használhatják a repülőtér közelében lévő parkolót, amivel már több ezer forintot takarítanak meg – miközben pénzhez jutnak, ha erre az időszakra bérbe adják autójukat, és ezzel nyaralási költségeik egy részét is fedezni tudják. Az autótulajdonosnak tehát nem csak parkolási problémája oldódik meg, hanem távolléte alatt pénz is áll a házhoz. A bérlőnek is kedvező ez a konstrukció: az idelátogató a reptéren a megszokotthoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban bérelhet autót. „Felmérésünk szerint a BeeRides szolgáltatásait igénybe vevők mára összesen 100 millió forintot kerestek, illetve spóroltak meg” – tette hozzá Bősze Botond, a társaság ügyvezetője. 

Gyors növekedés

A BeeRides ez idáig 20 000 parkolási napot könyvelt el, az autóbérleti napok száma elérte a 9 000-t, és dinamikusan nő a felhasználók száma. Tapasztalataik szerint ma már vannak, akik hosszabb külföldi munkavállalásuk során szerzett jövedelmüket egészítik ki ilyen forrásból, egyre többen így adják bérbe az egyébként garázsban álló autójukat, vagy vásárolnak járművet BeeRides-bérbeadás céllal. 

###

A BeeRides 2015 óta az automatizált reptéri peer to peer autómegosztó szolgáltatások magyarországi piacvezetője, a közép-európai régió első reptéri közösségi autómegosztója. Az Allianz biztosítótársasággal kötött stratégiai megállapodás alapján a bérlés idejére az autókra teljes körű biztosítást nyújt a BeeRides. Ezen felül professzionális közúti segélyszolgálatot biztosít, és a járművekbe a minőségi szolgáltatás fenntartása érdekében egy vezetési stílust nyomon követő (telemetriás) eszközt szerel. A BeeRides technológiájának köszönhetően a parkolók éjjel-nappali szolgáltatást nyújtanak, és van egyedi expressz (1 perces) kulcsfelvétel és -leadás is.

A BeeRides Kft. árbevétele az eredményes szolgáltatás-bevezetést követően tavaly meghatszorozódott, 2017-re pedig további 300%-os növekedést várnak. A hazai sikeres startup eddigi tőkebefektetései elérték a 200 millió forintot; befektetői között a magánszemélyek mellett jelen van az iEurope Capital és a Conor Seed Capital Fund is.

További információ: BeeRides Kft. (www.beerides.com/hu); Bősze Botond, ügyvezető, +36-20/319-3530; botond@beerides.com

Közzététel dátuma: 2017 július 12, szerda
Publikálásért felelős: B&D Commedia Kft.
Címkék: BeeRides Kft., autómegosztás, utazás, bérbeadás

További sajtóközlemények: B&D Commedia Kft.

Rekord év vagy katasztrófa lesz 2018 a szőlőtermelőknek

Az idei tavasztól tapasztalható időjárás különleges helyzetet teremtett a szőlőtermesztésben országszerte.

Gazdaság

Nehéz munkaerőt szerezni, de még nehezebb megtartani

A KSH 2017-es munkaerőpiaci folyamatok vizsgálata kimutatta, hogy a gazdasági növekedés a korábbinál több területen eredményezett munkaerőhiányt.

Marketing

Skybaby: megérkezett az energiaitalok legújabb generációja

Júniustól új, trendi energiaitalcsaláddal találkozhatnak a vásárlók a hipermarketekben és a MOL benzinkutakon Skybaby néven.

Marketing

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

05/29 Már most csúcsok dőltek meg az ásványvízfogyasztásban
05/31 Skybaby: megérkezett az energiaitalok legújabb generációja
06/05 Környezetvédelmi Világnap: ne csak ünnepeljünk, cselekedjünk is!
05/31 Százéves erdők Magyarországon
05/31 JURA: Csak a frissen őrölt az igazi
05/31 Megérkezett a HTC legújabb csúcskészüléke, a HTC U12+
06/19 Nehéz munkaerőt szerezni, de még nehezebb megtartani
06/20 Rekord év vagy katasztrófa lesz 2018 a szőlőtermelőknek

Friss címkék

Magyarvíz Kft. ásványvíz Mizse ásványvíz KÜRT KÜRT Zrt. GDPR adatvédelem törvény SeCube Diego Kft. Brno Diego terjeszkedés Ultrabalaton NN Ultrabalaton Badacsonyörs Balaton futóverseny MOTIMENT informatika robotika irodai munkafolyamatok Siemens Press Award 2018 Siemens Press Award Siemens Siemens pályázat regionális újságírói pályázat Siemens újságírói pályázat Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. ZMJ SEG Automotive Miskolc Uwe Mang DVTK SZÉP kártya OTP SZÉP kártya hosszú hétvége OTP Bank Cafeteria üzletág Széchenyi Pihenőkártya családi pihenés belföldi turizmus Pirin Nemzeti Park Autós Országos Gyorsasági Bajnokság Hankook Racer Cup Hungaroring WTCR – World Touring Car Cup Hankook Racer Cup 2018 BMW E30 Targetex Kft. genomkapcsoló CRISPR/Cas9 rendszer humán kórkép in vivo modell SwitchItOn biotechnológia Pro Natura díj Madas László Erdészeti Erdei Iskola Föld Napja Földművelésügyi Minisztérium Pilisi Parkerdő Zrt. Budatétényi Rózsakert Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ vinyl melegburkolat burkolat WTCR Redbull Ring Halvándorlás Világnapja halvándorlás duzzasztógát gátbontás Gács András-díj matematikai díj egyetemi matematikaoktatás Matematikus hangverseny Röst Gergely Zábrádi Gergely UNESCO Białowieża őserdő

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com