OTP SZÉP Kártya: van, akinek több mint 100 000 forint pihen a kártyáján

Hajráznak májusban az OTP SZÉP kártyások, hiszen naponta átlagosan mintegy 30 millió forintnyi juttatást költenek lejáró egyenlegükből.

Sokan még így is az utolsó pillanatra hagyták juttatásaik felhasználását, több mint 2200 kártyabirtokosnak maradt még 100 000 forintnál is több a plasztikján.

  1. május 19. – Az OTP SZÉP kártyabirtokosoknak alig két hetük maradt arra, hogy felhasználják 1,9 milliárd forintnyi lejáró juttatásaikat. Ezt az összeget még 2015-ben folyósították a munkáltatók a SZÉP kártyákra. Az idén május 31-i határidőig fel nem használt forintokat azonban, az előírások szerint, a kibocsátó vissza fogja utalni a munkáltatók számára.

Jó hír, hogy az OTP SZÉP kártyabirtokosok a hónap végén lejáró juttatásaik több mint 97 százalékát már felhasználták. Ez azt is jelenti, hogy az OTP SZÉP kártya csak a 2015-ös feltöltéseknek köszönhetően már több mint 67 milliárd forinttal járult hozzá a hazai turizmus és vendéglátás élénkítéséhez.

Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank Cafeteria üzletágvezetője az eddigi tapasztalatokról nyilatkozott: „Az elmúlt két évben azt tapasztaltuk, hogy sokan egy késői, májusi kikapcsolódásra tartogatták lejáró juttatásaik felhasználását, ez jellemzően a pünkösdi hosszú hétvége volt. Az idei évben a pünkösdi időszak már júniusra esik, így ez a lehetőség idén nem áll a kártyabirtokosok rendelkezésére. Jó tudni, hogy, akinek nincs lehetősége a következő két hétben hosszabb pihenőre menni, az akár nyári vakációjának szállását is előre lefoglalhatja az OTP SZÉP kártyás juttatásainak terhére”.

A legnagyobb kártyakibocsátó, az OTP Bank tapasztalatai szerint a lakosság körében továbbra is a vendéglátás alszámla a legnépszerűbb, hiszen erre kérték a munkáltatóiktól a feltöltések több mint kétharmadát. Az elmúlt két év költési adatait vizsgálva, ezt a zsebet használják leggyakrabban az OTP SZÉP kártyabirtokosok. Ezt a megállapítást jól szemlélteti, hogy a vendéglátás alszámlán található lejáró juttatások több mint 98 százalékát már fel is használták.

Közzététel dátuma: 2017 május 19, péntek
Publikálásért felelős: rongo.hu
Címkék: OTP SZÉP Kártya, OTP Bank Cafeteria üzletág, OTP Bank, SZÉP kártya

További sajtóközlemények: rongo.hu

Mérföldkő Európa legnagyobb vizesélőhelyének létrehozásában

A szerbiai Bačko Podunavlje területe hivatalosan megkapta a bioszféra-rezervátum minősítést az UNESCO múlt héten Párizsban hozott döntése alapján.

Egyéb

Új ENSZ-jelentés figyelmeztet a pszichiátria globális kudarcára

...

Életmód

Az OTP SZÉP kártyabirtokosok erős hajrával zártak

A 2015-ös OTP SZÉP kártyás juttatások 98,61 százalékát sikeresen felhasználták a kártyabirtokosok. A fel nem használt egyenlegek május 31-én lejártak.

Marketing

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

05/24 CCHR: Pszichiátriai szerek miatt akasztotta fel magát a zenész?
05/24 OTP Nyugdíjpénztár: egyre többen gondoskodnak a nyugdíjas éveikről
05/28 WEBBeteg: érdemes lenne felkeresni orvosát, mert lehet, hogy súlyos problémával küzd!
05/30 Megérkezett a Füstlizer!
05/28 G Data: Átirányíthatóak a banki visszaigazoló SMS üzenetek
05/29 Több mint 300 önkéntessel segített a BT
05/30 Kondorosi iskolások filmterve vált valóra
05/24 Már óvodások számára is elérhető Polgár Judit komplex képességfejlesztő programja
06/05 WWF: Újra előkerült a zempléni hiúz
06/05 Az Android a legjobb, az iOS a legnépszerűbb

Friss címkék

Leonardo DiCaprio Alapítvány Carlos Slim Alapítvány alternatív halászat Blancco Android iOS okostelefon Blancco Technology Group Zemplén hiúz Sága Foods Zrt Füstlizer párizsi EAThink2015 projekt EAThink2015 Európai Uniós projekt videópályázat EuropeAid program fenntartható élelmezés British Telecommunications BT Telecom társadalmi felelősségvállalás BT önkéntességi nap Debrecen Budapest BT Debrecen BT Budapest BT Global Services BT Business and Public Sector BT Consumer BT Wholesale and Ventures BT Openreach G Data banki SMS vírusvédelem adatvédelem vírus trójai biztonsági rés WEBBeteg.hu pajzsmirigy cukorbetegség diabétesz magas vérnyomás Polgár Judit Sakkpalota program komplex képességfejlesztő program képességfejlesztő program iskolai képességfejlesztő program iskola Sakkjátszótér Nemzeti Alaptanterv OTP Nyugdíjpénztár nyugdíjas nyugdíj OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár Chris Cornell toxikológiai vizsgálat szorongásoldó Soundgarden emberi jogok pszchiátriai szerek OTP SZÉP Kártya OTP Bank Cafeteria üzletág SZÉP kártya Szállítmányozás Napja kamion kiállítás Éder STT Orbico Hungary Kft Shell kenőanyagok nemzetközi szállítmányozás veszélyes áruszállítás szerviz üzemeltetés Éder Zoltán WannaCry zsarolóvírus WannaCry zsarolóvírus WannaCry 2017 ransomware váltságdíj Bitcoin

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com