Elkészült Magyarország krízistérképe

Első alkalommal állította össze a Magyar Public Relations Szövetség Kríziskommunikációs Tagozata Magyarország Krízistérképét.

Mintegy 460 esetet gyűjtöttek össze és vizsgáltak meg a „Krízistérkép 2016” kiadvány szerkesztői. A külföldi minták alapján, Magyarországon első ízben végigvitt kutatás a Magyar Public Relations Szövetség Kríziskommunikációs Tagozatának berkeiben készült. A szerzők olyan botrányokat, kríziseket vizsgáltak meg, amelyek valamilyen módon kríziskommunikációs eljárást, a reputáció, a hírnév védelmét követelték meg az érintettektől. „Az esetek közel harmadát az állami, nemzetgazdasági célokat ellátó intézmények produkálták, a legkisebb halmazt a technológiai cégek ügyei képezték. Kronológiát tekintve április és november volt a két leginkább krízisektől sújtott hónap. Mindösszesen az esetek majdnem felét a forprofit (nyereségérdekelt) szervezetek adták” – hangzanak a kötet legfontosabb megállapításai. A nyilvános színtér 145 válsággal messze felülreprezentált az egyéb iparági szektorokhoz képest, mivel a közéleti, politikai, közigazgatásban végbemenő, állami intézményekkel kapcsolatos válságok, illetve az oktatási-, mezőgazdasági-, egyházi- és sportpiacon megjelent krízisek egyaránt idetartoznak. A fogyasztói szolgáltatások köre nevezhető a másik legfrekventáltabb kategóriának. Jellemzően ezen szektor márkáinak ismertsége a legnagyobb, többen közülük „lovebrand” a szakmai definíciók szerint. Ebbe a kategóriába sorolták a kommunikációs- és médiaipar szolgáltatóit, akiknek elemi érdekük a hírfolyamban szereplés. Nem meglepő tehát, hogy ezen márkákat érintő kisebb-nagyobb krízisek is nagy közönséget érnek el, nagy a hírértékük. 2016-ban a regisztrált krízisek negyede e szektor vállalatait érintette. A közlekedés is veszélyes üzemnek számít, emiatt kiemelt, gyakori szereplője a kríziskommunikációt feltételező híradásoknak. Nem csupán a veszélyessége miatt érdekes a hírek szempontjából, de jelentős költségigénye és tömegeket érintő jellege miatt is. A szerzők éves összesítésben mintegy 38 esetet soroltak a közlekedéssel összefüggő krízisek közé. A Krízistérkép a szakma vezető szakértőinek tolmácsolásában átfogó képet ad a 2016-os esztendő összes hírnevet érintő válságáról. A kiadványban szektorokra lebontva elemzik az eseteket, így az egyes iparágak aktuális krízisérzékenysége, reputációs kitettsége is megállapítható. Az első ízben megszületett kiadvány komoly hozzáadott értéke lehet, hogy a cégek, vagy állami intézmények, alapítványok vezető tisztségviselői, tulajdonosai képet kaphatnak arról, milyen kockázatokkal, veszélyekkel szembesülhet az általuk irányított szervezetek hírneve. A vezetők egyúttal ösztönzést is kapnak arra, hogy a szervezet felkészültségét megvizsgálják, a kríziskommunikációs kockázatokat elemezzék. A vezetők mellett a kommunikációs szakma képviselőinek, kutatóknak, elemzőknek is tanulságos lehet a kiadvány, amely a terület iránt érdeklődő laikusoknak is izgalmas olvasmányt jelenthet. „A Krízistérkép legnagyobb értékét az jelenti majd, ha éves rendszerességgel elkészítjük, így évről évre referenciapont lehet az egyes szektorok krízisérzékenységével, vagy akár az időrendi eloszlás változásának megjelenítésével” – hangsúlyozta Bőhm Kornél, az MPRSZ Kríziskommunikációs Tagozatának vezetője a kötet tegnapi bemutatóján. A szakember rámutatott, az esetek gyűjtése és minősítése óhatatlanul szubjektív elemeket is tartalmaz, ugyanakkor az egységes szerkesztési elvek és közösen elfogadott módszertan biztosítja, hogy a tervek szerint évente jelentkező kiadványok összevethetőek legyenek és a tendenciákat hitelesen bemutathassák. SZERKESZTŐKNEK A Krízistérkép 2016 kutatás módszertana: Azokat az ügyeket tekintettük krízisnek, amelyek elérték a mainstream media (leginkább a legnagyobb hírportálok) ingerküszöbét. Csak blogokon, közösségi médiában megjelenő híreket nem vettünk bele az összesítésbe. Alapelvünk volt, hogy csak 2016-ban kipattant ügyekkel foglalkoztunk, ha egy esemény korábban történt, különösen, ha már korábban is írtak róla az újságok, nem képezte a vizsgálódás bázisát. Igyekeztünk kizárólag olyan ügyeket feldolgozni, amelyek során tetten érhető valamilyen reputációs sérelem, hírnéven esett kár, így általában a közlekedési baleseteket, lakástüzeket, sérüléssel, halálesettel járó katasztrófákat nem vettük számításba. A közéleti - politikai - esetek közül csak azokat vettük be a gyűjtésbe, ahol az ügy nem kifejezett és szándékos politikai döntés eredménye volt. A botránykőnek számító szervezeteknél, ahol az év során rendre új és új ügyek kerültek elő, minden új ügyet beleszámoltunk a krízisek közé, de ugyanannak az ügynek az újbóli felemlegetését már nem számoltuk bele újra. Így összesen 458 esetet gyűjtöttünk össze, amelyeket csoportosítottunk iparágak szerint, a tulajdonos/fenntartó szektora szerint, hónapok (kronológia szerint) és aszerint, hogy az adott válságot elhúzódónak, vagy hirtelen fellépőnek és gyorsan lecsengőnek tekintjük. A krízistérkép az alábbi linken elérhető: http://bit.ly/2l9uijo vagy az alábbi gombra kattintva közvetlenül is megnyitható. A kutatás szerzői: Bőhm Kornél kommunikációs szakértő, Horváth Mónika, kommunikációs tanácsadó, Petrányi-Széll András, szociálpszichológus és szakközgazdász, Pintér Dániel Gergő PR-stratéga és válságkommunikációs szakértő; Sztaniszláv András, stratégiai kommunikációs tanácsadó. MPRSZ Kríziskommunikációs Tagozat: A Magyar Public Relations Szövetség Kríziskommunikációs Tagozatának célja, hogy a hazai kríziskommunikációs szakemberek számára mértékadó szakmai fórumot teremtsen, ahol megvitathatják a terület legújabb fejleményeit, trendjeit és a legjobb gyakorlatokat. A tagozat felveszi és erősíti a kapcsolatot a nemzetközi társszervezetek hasonló tagozataival és munkacsoportjaival is, emellett célul tűzte ki a nemzetközi szakirodalom hazai megjelentetését, valamint a szakirányú oktatási, képzési tevékenység kiterjesztését. A további célok között szerepel rendezvények, workshopok megtartása, a témában szervezett hazai és nemzetközi rendezvényekhez való csatlakozás is.

Közzététel dátuma: 2017 február 26, vasárnap
Publikálásért felelős: rongo.hu
Címkék: Magyar Public Relations Szövetség, Magyarország Krízistérképe

További sajtóközlemények: rongo.hu

Te mit tennél, ha medvét látnál?

Az utóbbi időkben gyakoribbá váltak a medveészlelések hazánk területén.

Életmód

8 millió eurós beruházás indul a Borsodi Sörgyárban

Negyvenöt éves fennállásának két legnagyobb beruházásba vágott bele idén a Borsodi Sörgyár bőcsi gyárában.

Marketing

WWF: Veszélybe kerülhet a kedvenc sörünk

Vizeink állapota egyre romlik, és most veszélybe került a legfontosabb európai eszköz is, mely a vizek védelmét célozza.

Egyéb

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

10/01 Idén még a szüret sem a megszokott időben volt
09/30 A Mall.hu-nál működik az ország legjobb ügyfélszolgálata
09/30 Hamarosan levelet kap minden OTP SZÉP kártyás
09/30 OTP Nyugdíjpénztár - Az Y generáció már lemondott a nyugdíjálomról
09/30 Autós Országos Gyorsasági Bajnokság - Hankook Racer Cup - Kismarty-Lechner Gábor duplázott Brno-ban
09/30 OTP Egészségpénztár - A magyarok a rövidtávot preferálják
09/30 G Data: A kártevőket nem lehet ésszel elkerülni
09/30 Szakértő: hogyan ápoljuk ősszel kedvenceinket?
09/27 Nemzetközi cégtől kapott megbízást a MOTIMENT
10/01 WITSEC IT-Biztonsági Konferencia nem kizárólag hölgyeknek

Friss címkék

ISC2 MVM Székház WITSEC IT-Biztonsági Konferencia WITSEC 2018 WITSEC 2018 Budapest vargapincészet vargabor szüret borászat Európai Baloldal téli hideg fagyhalál lakhatási jog kilakoltatás OTP Egészségpénztár aktív életmód futás online kérdőíves felmérés futóverseny egészséges életmód Budai Egészségközpont budapesti maraton OTP SZÉP kártya SZÉP-kártya Mall.hu ügyfélszolgálat Legjobb Ügyfélszolgálat 2018 webáruház mall.hu webáruház ügyfélélmény mall.hu ügyfélszolgálati munkatárs Internet Mall Hungary Kft nyugdíjkorhatár Y generáció Y generáció nyugdíj Z generáció Z generáció nyugdíj kutya- és macskatartás háziállat állatszőr G Data adatvédelem ransomware vírusvédelem Kismarty-Lechner Gábor Motiment munkafolyamat webeye terrántetőcserép terránkft napelem napelempark bóly HTC U12 life vízgazdálkodás folyó folyószabályozás vizesélőhely ivóvízbázis napi vízigény Duna Budapest Szentendrei-sziget Víz Világhét Víz Világhét 2018 G DATA okos légkondicionáló számzáras ajtó riasztóberendezés okos otthon locsolórendszer digitális zaklatás online zaklatás okosotthon nyugdíj-megtakarítás nyugdíjcélú megtakarítás mizseásványvíz magyarvízkft ásványvíz primavera

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com