CCHR: súlyos elmarasztalás a perverz kanadai pszichiáternek

Kemény megrovásban részesítette a kanadai Ontario tartomány Orvosi és Sebészi Kollégiuma azt a pszichiátert, aki több mint egy évtizeden át molesztálta szexuálisan pácienseit.

A pszichiáter perverz viselkedéséért már négy évet ült börtönben, és orvosi engedélyét is visszavonták. A bizottság szerint Dr. Stanley Dobrowolski, aki orvosi vizsgálatnak álcázva vetkőztette le női pácienseit és élte ki ferde hajlamait, „szégyent hozott a szakmára”, „mély fájdalmat és tartós károsodást” okozott számos páciensének „önző és perverz kielégülésért”. Dobrowolsky 1994 óta már négy alkalommal állt a Kollégium előtt, de orvosi engedélyét csak 2015 novemberében vonták vissza, miután a bizottság úgy találta, hogy esete „egyike a legégbekiáltóbb szakmai etikátlanságok legrosszabb eseteinek”. Akkor a pszichiáter nem tudott megjelenni, mivel éppen négy éves börtönbüntetését töltötte, miután bűnösnek találták 16 emberen elkövetett szexuális zaklatás, illetve kilenc emberről titokban készített felvételekkel megvalósított kukkolás vádjában, valamint mert megszegett egy bírósági végzést azzal, hogy 12 páciensen testi kivizsgálást végzett. Etikátlan viselkedésének részét képezte, de ebben nem merült ki – mondta a bizottság –, hogy állítólagos mellvizsgálat címén női pácienseinek melleit simogatta, illetve egy vagy több ujját szándékosan egyes páciensei vaginájába csúsztatta. A bizottság egyik tagja, Dr. William King elmondta, hogy a fegyelmi bizottság egyedül azt sajnálja, hogy nem vonta vissza Dobrowolski működési engedélyét hamarabb. „A társadalom jobb lesz tőle, ha ön soha többé nem gyakorol orvoslást.” Bár az eset valóban kirívó, a pszichiátriákon történő szexuális zaklatások egyáltalán nem ritkák: nemzetközi adatok szerint 10-ből 4 nő tapasztal meg ilyet a pszichiátrián. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy nő nagyobb eséllyel esik áldozatul szexuális zaklatásnak egy pszichiátriai osztályon vagy rendelőben, mint egy egyetemen vagy egy parkban. Forrás: http://www.montrealgazette.com/news/world/public+reprimand+ontario+doctor+98brought+shame+profession/12767899/story.html http://www.psychsearch.net/ontario-psychiatrist-stanley-dobrowolski-brought-shame-to-his-profession-imprisoned-for-sex-assault-on-16-people-and-voyeurism/

Közzététel dátuma: 2017 február 26, vasárnap
Publikálásért felelős: rongo.hu
Címkék: CCHR, pszichiáter, szexuális zaklatás, etikátlan viselkedés

További sajtóközlemények: rongo.hu

A fiatalok tudnak a nyugdíj-megtakarításról, mégsem csinálják

A fiatalabb generációk egyre inkább felismerik a nyugdíjcélú megtakarítás fontosságát – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb felméréséből.

Gazdaság

Megkezdődött a PET Kupa, elindult a Vízipanda!

Évente 12-13 millió tonna műanyag jut a tengerekbe - de a PET Kupának köszönhetően talán egy kicsit kevesebb.

Egyéb

Mall.hu: mire figyeljünk a kerti medencék vásárlása és használata során?

Mielőtt fejest ugranánk a medencevásárlásba, alaposan át kell gondolni és fel kell mérni a lehetőségeket, így elsőként az online kínálatot ajánlott végigböngészni.

Marketing

Cég belépés
Cég regisztráció

Friss hírek

Népszerű közlemények

07/24 Az idén korábban kezdődik a szüret
08/07 Megkezdődött a PET Kupa, elindult a Vízipanda!
08/02 Mall.hu: mire figyeljünk a kerti medencék vásárlása és használata során?
07/30 Idén egy olaszrizling lett az ország legjobb fehérbora – pedig néhány éve még nem tekintettük prémium fajtának
08/01 Piacon a polimeráz láncreakcióhoz (PCR) újonnan kifejlesztett Hot-Start (HS) polimeráz technológia
08/01 Spirituális India az akácfák árnyékában
08/01 WWF Túlfogyasztás Világnapja 2018: fordítsuk meg a tendenciát!
08/01 Nyugdíjas mankóra szorulnak a mai fiatalok
08/01 Art of Danube - Budapesten járt a világ leghosszabb dunai képe
08/14 Magyarvíz: kánikulában is a piac előtt, környezettudatosan

Friss címkék

AWP Vadvédő Egyesület Budapest VALYO - Város és Folyó Egyesület vargapincészet olaszrizling országosborverseny borászat csabagyöngye szüret beerides carsharing utazás Európai Környezetvédelmi Ügynökség Víz Keret Irányelv EU Víz Keret Irányelv Nagy Ugrás WWF Nagy Ugrás WWF Nagy Ugrás 2018 vizesélőhely Szemfüles Kft. pislogás alkalmazás egészség szemszárazság Diego Diego Kft. Balatonlelle üzletnyitás Starbucks kávézó Starbucks Debrecen Starbucks Debrecen Starbucks Fórum bevásárlóközpont Starbucks Debrecen Fórum bevásárlóközpont G Data Android féreg ADB féreg Android ADB féreg Android Debug Bridge Android Debug Bridge worm Android Debug Bridge malware ADB.Miner Android USB debugging Varga Pincészet pályázat Varga Máté GINOP Széchenyi 2020 program fejlesztés szőlő bor Csabagyöngye időjárás MOTIMENT Kft. munkaerőpiac Szőnyi Zoltán munkaerőhiány Környezetvédelmi Világnap fenntartható élet műanyag óceán szennyezés környezetszennyezés erdőgazdálkodás természetvédelem erdő JURA KURA kávé kávéfogyasztás kávéfőző eszpresszó HTC U12+ HTC HTC BoomSound HTC • Edge Sense 2 Skybaby energiaital Skybaby Energydrink pin-up

Esküvő információ

Menyasszonyi ruhák, éttermek, fotós, limuzin, nászút ajánlatok: http://eskuvo.rongo.hu

Bridal Mirage

Kézműves esküvői kiegészítők, ahol azt kapsz amit te megálmodsz.

Weigert József esküvői fotós

Weigert József, a Weigert Images alapítója Magyarországon és külföldön egyaránt vállal esküvői fotózást.

Eternity Szalon

Gyönyörű menyasszonyi ruhák széles választéka két szinten az Eternity Szalonban - kedves kiszolgálás, ingyenes próbák, megfizethető árak

LaMariée Budapest

Budapest legnívósabb Premium dealer esküvői ruhaszalonja a világhírű PRONOVIAS márkának és kizárólagos forgalmazója a ROSA CLARA AIRE Barcelona és az ALMANOVIA vadonatúj kollekciójainak!

EsküvőTrend Esküvő Kiállítás Veszprém

Immár 7 alkalommal Veszprém megye legnagyobb esküvő kiállítása több mint 70 kiállítóval! Időpont: 2014. február 8-9. Helyszín: Lovassy László Sport Csarnok (8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11) eskuvotrend.com